Utazás -élmények, történetecske 2.

Amikor egy vonatút végtelenül hosszúnak tűnik...

AVAGY Egy nagyon hosszú másfél óra története

Tegyük fel, hogy az ember haza utazik. Vonattal és tömegben. Nagy nehezen felgürcöli fele akkora bőröndjét, mint ő maga, a millió lépcsőn, beáll a sorba és végig várja, míg az előtte levő öt ember megveszi a jegyét. Mikor a néni már a hatodik jegyét kéri, - de természetesen nem az öt perc múlva induló vonathoz, még csak nem is erről az állomásról, - neked meg 5 perc múlva megy a vonatod – na, az egy kicsit idegesítő tud lenni.

Szerencsére ez nem minden héten van így! Mondjuk, hogy mindezen sikeresen átestél, a jegyed is megvan, és mivel időben érkeztél, megtalálod a tökéletes helyet a nyolc személyes fülkében, ahol csak 3-an vagytok. Majd elindul a vonat és jót beszélgetsz egy csoporttársaddal, aki szintén veled utazik.

Majd megérkezik a HÖLGY. Így, csupa nagybetűvel. Fodrásznál tökéletesen belőtt haja, kis kézitáskája és a retro szatyor kíséretében. A fehér zokni a barna szandálban csak ráadás. Miután kényelmesen elhelyezkedett, kipakolja kis törülközőjét, megterít és nekilát két szendvicse, hangos nyammogásának. Ennek végeztével előkap egy papucsot, és kicsi zoknis lábát egy papucsba dugja szandál helyett. Majd ránk vigyorog és közli, hogy ugye nem baj, és hát mennyivel is kényelmesebb így. Mit lehet tenni, bájosan vigyorgunk.

Barátnőmmel titkosan összemosolygunk. Tudom, ugyanazt gondolja, amit én. Majd a hölgy odafordul hozzám, és elkezdi. Csak mesél, mesél, és mesél. Beszél az ifjúságról, hogy mennyire sajnál minket, mert biztos, hogy nem lesz munkánk, és hogy ez az ő idejében nem így volt.

Aztán megismerjük egész családját, van egy fia, és egy fiú unokája, aki kiment dolgozni és -Mit ad Isten? - Amerikában sem kolbászból van a kerítés, ezért visszajött.

Fél órát beszélt megállás nélkül, és még csak fel sem tűnt neki, hogy csak somolygunk és bólogatunk, de nem igazán érdeklődünk iránta, csak hallgatjuk. Aztán megérkezett a kaller, és vele jött a második felvonás. Kiderült, hogy Ő is a vasútnál dolgozott, méghozzá Szolnokon, van régi, megsárgult bérlete, és mindezzel újabb negyed óráig a kallert is szóval tartotta. Majd áttértünk az aktuális politikai választásokra, ki, mit, miért csinál vagy csinált rosszul és mi lehet velünk, fiatalokkal.

Ekkorra már lepergett előttem életem, végiggondoltam, mit kell majd otthon megcsinálnom, és legelsősorban miért nem dugtam be rögtön a füleimet, mikor felszálltam a vonatra.

Persze, egy ideig nincs semmi bajom a beszélgetéssel egy vonaton, de a túl sok, nem kívánt információ, túl hosszan, nagyon le tudja fárasztani az embert. És mindezt egy igen fárasztó hét után, mikor mindenki már csak otthon akar lenni, csöndben, és amúgy is…miért nem hagyják békében aludni?!

Csoporttársam már alig tudta visszafojtani a nevetését, és látva kínjaimat, csak erőteljesen bámult kifelé és megitta fél literes üvege egész tartalmát. Majd Kecskemétre érve további jó utat kívánt nekem és kacéran mosolyogva leszállt a vonatról.

A ráadás még csak ezután következett. A hölgy elhallgatott, én pedig elővettem egy tábla csoki maradékait, hogy erőt merítsek belőle. Ez volt az újabb lendület, és egyben az én végzetem, mert innen eszébe jutott, hogy ő nem ehet csokit, mert már nem is nagyon tud rágni a fogaival, és elmondta, hogy rák miatt jár kezelésre Szegedre, majd felém hajolva mutogatta orvosi papírjait, közben részletesen elemezve panaszait és bajait. Miután mindent megtudtam egészségügyi állapotáról, földön túli boldogsággal vettem tudomásul, hogy már Cegléd határában vagyunk és elkezdhetek pakolni. Erre ő is elkezdett pakolni és közölte, hogy ő is itt száll le.

Nagyon régen nem örültem már Ceglédnek annyira, mint akkor. Csak abban reménykedtem, hogy nem akar ő is velem hazautazni a buszon, hogy még fél órán át boldogítson élete azon szeletkéivel, amit nem ismertem meg az elmúlt, végtelen hosszúnak tűnő másfél órában. Teljesen megértem, hogy sok idősnek nincs kivel beszélgetnie, és jól esik valakinek elmondani a bajaikat, de akkor is csak mértékkel. Megfogadtam, legközelebb bedugom a füleimet.