Utazás a boldogságba 12. fejezet ...folytatásféle

Sziasztok!

Mivel nem akarom az érdeklődő olvasóim idegeit tovább borzolni, ezért felrakom a 12. fejezetet is. Még nincs kibétázva, bár én nagyon sokszor átolvastam és javítgattam, az esetleges hibákért elnézést kérek, de mivel a Bétám is dolgozik, és ritkábban ér rá, én ezért nem szeretnék nagyon elmaradni a frissítéssel. Ő viszont mindig lelkesen kijavítja, (amiért még mindig nagyon hálás vagyok!!!) amit én majd utólag felrakok.
A fejezet korhatáros, bár tudom, hogy mindenképpen elolvassa mindenki, akit érdekel, azért a tartalom miatt kitennék egy 12 karikát. ( Képzeljétek oda a sarokba a 12-est karikával).


És most sajnos abszolút nem tudom mikor jön a következő fejezet, mert elkezdődött a suli, és fogalmam sincs mikor fogok tudni írni.

12. A szerelem ereje

Jasper

A hűvös hajnalon a csillagos eget néztem. Nem takarta, csak egy vékony ág a felettünk levő, apró fénypontokkal díszített sötétséget, és úgy éreztem, mintha abban a boldog órában csak az én kedvemért ragyogna minden. A levegő frissebbnek tűnt, a fű zöldebbnek, a csillagok fényesebbnek. Mintha az oly távol levő, óriási csillagok is csak azért világítanának, és pislákolnának vidáman, mert én felhőtlenül boldog vagyok.

Túlcsordultak bennem az érzelmek, és mindezt csak neki köszönhettem. Alice, szorosan hozzám simulva feküdt a mellkasomon, fejét a vállamon pihentetve, nyugodtan lélegzett. Miután az éjjel több ízben szerettük egymást, most mindketten csak arra vágytunk, hogy egymás mellett fekhessünk. Akár a végtelenségig. Nem voltunk fáradtak, csak egyszerűen egymás mellett feküdtünk, létünkben először, tökéletes békében.

Csak miután színt vallottam, jöttem rá, hogy esetleg ezzel elijeszthetem, de szerettem volna, ha megismeri az én érzéseimet is. Belül remegtem, és féltem a válaszától. Az ő lénye sokkal közvetlenebb, életre valóbb, tisztább és ez szöges ellentéte az én harcedzett és csatákban megkeseredett lelkemnek. Aztán, ahogy hozzám bújt, mint egy kisgyerek, mintha az a hatalmas kődarab leesett volna a fagyos szívemről, helyét felmelengetve mindenhol. Felém áradó érzései és vágyai pedig, életre keltették testem minden porcikáját. Úgy éreztem megint lángolok, de nem úgy, mint az átváltozásomkor, ez sokkal erotikusabb és szenvedélyesebb volt annál,… kellemes lángolás. Mindennek ellenére, ha Ő nem úgy akarta volna, nem tudom hogyan, de képes lettem volna türtőztetni magam. Bármit megtennék, hogy őt boldognak lássam.

Megérinteni az ajkát volt életem egyik legmeghittebb pillanata. Hányszor elképzeltem már ezt a percet, mióta találkoztunk… mégis… még ezek után is, erőnek erejével kényszerítettem magam arra, hogy lassítsak, elvégre ő tényleg most volt először együtt egy férfival, és ez óriási döntés és forduló létében. Éreztem egy kis borzongást és félelmet, de izgatott és feszült is volt egyszerre. Tudtam, hogy nem sérülhet meg, de nem akartam még véletlenül sem fájdalmat okozni neki. Azt akartam, hogy tökéletes legyen számára az első alkalom, így mindent megtettem érzékei felkeltésére, és közben magamon tapasztaltam élvezetét.

A fának támasztva, lecsókoltam válláról ruháját, lassan és óvatosan kibújtatva kecses karjait a pántokból. Majd rövid szoknyája következet. Egész testében borzongott, és éreztem, hogy nem félelmében, miközben apró csókokat leheltem mindenhova kezemmel, simogattam és követtem ajkam útját a vállától egészen a combjáig.

- Ez mennyei – szűrte lihegve ajkai közt Alice, és éreztem, hogy ellazul kezeim érintésétől, már nem fél. Bizsergés szaladt végig gerincemen, és egyre erősebben összpontosult ágyékomban. Kabátomat sietve a földre dobtam, hogy ne a fűben feküdjünk és Alice-t ölelve dőltem végig a rögtönzött, szabadég alatti ágyunkban.

Fölé térdelve kezemmel kebleit simogattam és boldoggá tett a tudat, hogy kényeztetésem jutalma, az ajkát elhagyó egyre hangosabb és eufórikusabb nyögdécselések. Kezével hátamat simogatta és karmolászta, majd az őrületbe kergetve, de még mindig türtőztetnem kellett magam. Előbb látni akartam a gyönyört és a felszabadultságot az arcán. Biztos akartam lenni és mindenképpen azt akartam, hogy minél élvezhetőbb és a legkevésbé fájdalmas legyen egyesülésünk, ezért addig kényeztettem, míg már majd elalélt a karjaimban.

- Jasper, kérlek, ne kínozz! Én is érezni akarlak. – és nekem nem kellett kétszer mondani.

Forró ölében érezni feszülő férfiasságom magam volt a földi paradicsom és a forró Mennyország egyszerre. Az arcát figyeltem, nem okoztam e fájdalmat, de kezével megfogta arcomat és megnyugtatott. – Tökéletesen vagyok, ne aggódj, csak szeress – és én szerettem. Csípőjének ringása, ahogy ritmusosan előre –hátra táncolt… mámorító látványt nyújtott, és ezt már csak a kicsivel később kiülő eksztázis és eufória múlta felül. Miután meggyőződtem, hogy ő elérte a gyönyör kapuját, rövidesen követtem én is.

És nem sok időt hagytunk magunknak a pihenésre. Nem tudtunk betelni egymás érintésével, és az egész éjszakát szeretkezéssel töltöttük.

Alice

- Velem volt jobb együtt lenni, vagy Mariával? – nem bírtam ki és kicsúszott a számon a kérdés. Megtámaszkodtam mellkasán és felnéztem gondolkodó arcába, mely valahonnan messziről tért vissza hangomra. Hangosan felnevetett.

- Hogy jut eszedbe ilyen butaságokat kérdezni? – kacagott féltékenységemen.

- Mariával az nem volt szerelem. Csak a testi vágyainkat éltük ki, semmi személyes nem volt a kapcsolatunkban részéről. A MI kapcsolatunk töredéke sem volt akkor köztünk – kezével a hajamat simogatta.

– Én kis jósom. Ne tört hiábavalóságokon azt a csinos fejed. A kettőnk kapcsolata sokkal meghittebb és mélyebb annál a hazugságokon alapuló viszonynál. – és megint felkacagott. Még soha nem halottam ilyen vidámnak és önfeledtnek a hangját.

- Végre nevetsz, boldog vagy, és el sem tudod hinni, ez mennyire boldoggá tesz engem is – megint kuncogott.

Megkocogtatta a fejét magyarázat gyanánt.

- Érezlek, Alice. Minden pillanatban. És most pont ezért vagyok nyugodt. Amit az éjszaka átéltünk, számomra kétszer olyan intenzív volt. Az én vágyaim, keveredve a te eufóriáddal… egy olyan csoda, melyre nehéz szavakat találni. Szóval… pontosan tudom, mit érzel – és vidáman közelebb hajolt, hogy egy apró csókot hintsen homlokomra. Hirtelen megint úgy éreztem magam, mint a kisgyerek, akinek soha nem elég a kedvenc süteményéből. Bár az egész éjszakát egymás testének felfedezésével töltöttük, és már hajnalodott, úgy tűnt, mintha az éjszaka egy pillanat alatt elrohant volna. Még többet akartam… Most, hogy felfedeztem az érzést, milyen ténylegesen együtt lenni azzal, akit szívből szeretek, úgy éreztem, ebből soha nem elég.

- Ha csak ezen múlik a boldogságod, én kész vagyok feláldozni magam, hogy örökké jókedvűnek lássalak – suttogtam, és azt hiszem, belepirultam volna a kimondott szavakba, ha képes lettem volna rá. Még egy nagyon hasznos vámpír tulajdonság, állapítottam meg.

- Rákaptál az ízére? Vigyázz szerelmem, a mohóság bajba sodorhat.

- De te itt vagy, hogy megvédj, visszaránts, ha elmerülnék…

- Rám ne számíts. Melletted elvesztem a fejem - forrónak éreztem ajkát és ott folytattuk, ahol hajnalban abbahagytuk.

A világ viszont nem állt le a kedvünkért. Felkelt a Nap, a madarak csicseregtek, körülöttünk a természet éledt, és mozgott, a világ tovarohant… de mi ott maradtunk. Számomra a világ megszűnt létezni. Jasper ott volt mindenhol, éreztem a bőröm alatt is. A Nap már lemenőben volt a horizonton, de mi még mindig a fűben feküdtünk. Jasper szája fülig ért.

- Meddig fog ez tartani? Soha nem fogunk már rendes életet élni? Most úgy érzem, ezek után soha nem hagyjuk el ennek a fának a tövét – térdeltem fölötte, kezeimmel feje két oldalánál támaszkodva.

- Végtelen sok időnk van, és később a dolog kezelhetőbb – az arca grimaszba fordult, mintha nem akarna ezzel a gondolattal foglalkozni - Ha azt szeretnéd, itt maradhatunk, míg világ a világ. Semmivel sem kell törődnünk – szorosan ölelt a karjával.

- Te is tudod, hogy ez nem lehetséges – nyelt egyet, és tudtam, mire gondol.

- Most azt hiszem, a szomjam zavar legkevésbé. De talán, egy fürdést nem utasítanék vissza – a hajam tele volt levelekkel, és piszkosak voltunk mindenhol. Jasper hullámos fürtjei közt is akadt, szinte mindenféle színű levél. Kifejezetten vicces látványt nyújtott.

- Kicsim, te még így is szemkápráztatóan gyönyörű vagy – szavait bizonyítandó, a Nap két fa között, utolsó sugaraival megvilágított minket, ahogy lebukott a távolban, eggyé olvasztva a szikrázó ragyogásban.

- Te, nem különben – mosolyodtam el én is.

De szemem elködösödött.

A földön egy izmos férfi feküdt az erdőben egy medve állt felette ideges testtartásban. Sapkája lerepült a földre, haja rendetlenül lógott arcába, kabátja kigombolva. Vállán egy hatalmas, erősen vérző seb, kör alakban. A férfi rángatózott, a vörös folt a mellkasán egyre nagyobb területen színezte be ruháját. Túl erősen vérzett.

Aztán egy hirtelen mozdulattal egy szőke nő lépett elő a fák mögül és egy tíz méterre levő fához csapta az éppen támadni készülő medvét. Egy nagy reccsenéssel a fa kettétört, a barnamedve ott feküdt a tövénél.

- Ne merj most meghalni nekem, hallod? Nem engedem. – a szőke nő ott térdelt a szenvedő férfi mellett, könyörögve, hogy tartson ki. Megragadta, de túl nehéz volt, nem bírta feltámogatni az erőtlen testet. Feladta, erősen megragadta a vállánál, és elkezdte vonszolni.

- A fene, miért vagy ilyen nehéz. Ki kell tartanod… elviszlek Carlilehoz… ő képes lesz rá. Tudni fogja, mit kell tennie… Meg tudja állni… Én nem tudnám. – szűrte a szavakat a fogai között az eszméletlen férfinak.

A kép elúszott, átalakult, de a szereplők nem változtak. A szőke hajú lány bevonszolta egy nyitott bejárati ajtón, a még mindig eszméletlen férfit.

- Rose, mit csináltál, már megint? Nem hozhatod ide! – egy bronzos hajú, jó vágású férfi közeledett lefelé a lépcsőn, hangosan kiabálva.

- Edward, mi a baj? Miért veszekszel Rosezal? – kérdezte egy másik szobából közelítő, tejföl szőke hajú vámpír, aki korban és kinézetben kicsit volt csak idősebb az Edward nevűnél.

- Edward, te ebbe ne szólj bele! Carlile, kérlek. Meg kell tenned. Változtasd át nekem, különben meg fog halni. Megharapta egy medve, és én magam is megtettem volna, de nem vagyok rá képes. Tartozol ennyivel az életemért. Akarom ezt a férfit. – beszélt a szőkéhez, aki elkínzott arccal nézte a jelenetet. Először a sebesültet nézte, majd az őrjöngő Rosaliet.

- Ne kérd tőlem ezt, Rosalie. Ne kárhoztass el.

- Bezzeg velem nem haboztál – szép, kecseS arca szinte köpte a szavakat, majd hangnemet váltott, hangja esdeklő lett - Csak ezt az egyet kérem. Utána, megígérem, békén hagylak. Nem kérek mást.

A férfin látszott, hogy tépelődik, majd mélyen a lány szemébe nézett és döntött.

- Jól van. Megteszem. De ne hánytorgasd fel többé a múltat. Legyen ennyi elég. – letérdelt és a férfi nyaka fölé hajolt…

Visszatérve majdnem Jasper mellkasára estem. Gyorsan oldalra lendültem, és épp mellette értem földet.

- Mit láttál? Mi történt? Percekig néztél magad elé… megijedtem – hangjában is hallottam az aggodalmat, de még a látottak hatása alatt voltam.

- Rosalinak vannak barátai. És az egyik az ő kérésére fog átváltoztatni egy férfit, akit halálosan megharapott egy medve. – dadogtam el röviden összefoglalva, amit láttam. – Azt mondtad percekig? – csak később jutott el a tudatomig.

- Igen, most először láttalak ilyen sokáig elmerengeni.

- Érdekes…