Tavaly olvastam el mind a három kötetet egyszerre, és ez volt a legmegrázóbb, legmozgalmasabb, leginkább akciódúsabb, és mindenek felett a lezáró kötet.
A poszt számtalan Spoilert tartalmaz, aki nem látta, olvasta, óvatosan görgessen lejjebb. Vagy ne is görgessen, míg nem látta!
Az alapsztori:
Katnisst kimenekítették, és a 13 körzetben ébredt. Itt hagytuk abba a második részt, a Futótüzet.
A harmadik rész elején Katniss poszttraumás stresszel küzd, ideges, kimerült, és elvárják tőle, hogy legyen ő a kitörni készülő forradalom arca. Azzal, hogy szembeszállt a Nagy Mészárlás végén Snow-val, eldöntötte, melyik oldalra áll. Így a könyvben és a filmben is Katniss pszihológiai hadviseléssel kínozzák, úgy hogy azt bántják, és kínozzák, aki számára a legfontosabbá vált: Peetát.
Neki a Coin elnökkel való megállapodás értelmében propaganda filmeket kell elkészítenie, amiket folyamatosan sugároznak minden körzetben, hogy a lázadás híre terjedjen, így egyesítve a körzeteket, addig figyelheti, hogyan romlik Peeta állapota minden tévés bejelentkezésnél egyre jobban... míg végül nem tesznek valamit.
A film nem okozott csalódást. Szuperül felépítették a 13 körzetet, a szereplők, színészek, mind igen jól lettek kiválasztva. Végre megjelenik Coin elnök is, Julianne Moore személyében, bár nem nyújt nagy alakítást, de Coinnak megteszi. A filmet Philip Seymour Hoffman-nak ajánlották, aki még halála előtt be tudta fejezni a jelenetei nagy részét Plutarch szerepében, nagyon szép gesztus, hogy ezzel emlékeznek rá. Szerettem a csintalan nevetéseit, ahogy diszkréten támogatta Katnisst.
A másik nagy csapat Boggs, az őrséggel, és Cressida, a filmes csapattal, akik újdonságként bekerültek. Hihetetlenül jól néznek ki bár itt igencsak minden nagyon jól el lett találva a díszletektől kezdve a jelmezek át, a színészekig.
A film legjobb jelenetei:
(Nem minőségi sorrendben, csak beszámoztam a film szerinti idő szerint.)
1. Mikor Katniss először felveszi a Fecsegőposzáta harci ruháját, amit Cinna tervezett. Imádom a ruháit, és olyan szép, hogy ezt beleírta a szerző a harmadikba, mivel a halála után készítették el.
3. Mikor a 8. körzet kórházát látogatják meg. Az egy nagyon szép és megható jelenet, szerencsére nem szúrták el! Nagyon megrázó, és ott használják a szuper robbantós nyilat. :-D
4. A film számomra legszebb és talán legmeghatóbb pillanata, mikor Katniss a Hanging tree-t énekli. Nagyon szerettem ezt a dalt/szöveget a könyvben, és nagyon vártam már mikor kiderült, hogy fogják is énekelni, ráadásul Jennifer saját maga énekli, nem más helyette.
Kulissza titok, hogy sírt is a felvétel alatt, és utána, annyira meghatotta, mikor felvették. Hála istennek, már felkerült a dal hivatalos mozis verziója is, belinkelem, hallgassátok meg.
Mi mivel magyarul néztük a filmet, úgy hallottam először, egész jól lefordították, de szerintem angolul sokkal szebb, és Jenninek szép hangja van. Az pedig, ahogy a dal kiteljesedett, és belépett a tömeg, majd így vonultak a gátakhoz... szuper volt. Szépen átvitték a hangszerelést is, a dallam utána többször feltűnik a filmben a kórussal.
5. Végül ami a legmegrendítőbb és legizgalmasabb rész volt számomra Peeta kimenekítése, és utána a Katnissel való találkozás. A kimenekítés nagyon izgis volt, két szálon fut, imádtam, hogy ahogy először Finnick majd Kattniss beszél Snowhoz, közben párhuzamosan ment a menekítési jelent.
Ezt az is mutatta, ahogy a mellettem ülő csaj csattogott a műkörmével idegességében, és már csak kicsi választott el attól, hogy szóljak neki, hagyja abba, de akkor kimentették őket, és szerencsére befejezte a mi bosszantásunkat is. Avagy éljen a nyitóhétvége, és a nagy mozis tömeg. :-D
Már közben is lehetett látni, ahogy Peeta állapota romlik, ezt is szépen felépítették, de a találkozásos jelenet igazán rémisztőre sikerült. Tudtam mi fog történni, mégis együtt hördültünk fel a moziban, szörnyű volt így látni, még akkor is ha már olvastam, és készültem rá, de sajnos képzeletben nem volt ilyen rémisztő. Ettől csak még rosszabb volt az utolsó jeleneteket figyelni. És ha belegondolok, hogy mi lesz még a második részben a végéig... szóval ez a film nem kíméli a lelkünket.
Összességében :
Nagyon nagyon tetszett, könyvhű, és minden fontos momentum benne van amit vártam, vagy kell a történet szempontjából. A dal csodás benne, Jen is ahogy énekli, és most megint átéltem a film alatt a körömrágástól kezdve a szenvedésen át mindent, amit olvasás közben is. Peeta szörnyen néz ki, de hát szenvedés nélkül, nincs Happy End. Minden fannak és nem fannak is ajánlom, ez egy szuper adaptáció, és egy nagyon tartalmas történet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése