Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában

A könyv adatlapja:

Kiadója: Könyvmolyképző
Sorozat: Vörös Pöttyösퟐ
Kiadási év: 2015
Oldalszám: 381. old.
Folytatásos: elvileg igen, még külföldön sem jelent meg
Fordította: Benedek Dorottya
Eredeti címe:Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe

Fülszöveg:
Dante ​tud úszni. Ari nem. Dante magabiztos és könnyen szavakba önti érzéseit. Ari nehezen boldogul a beszéddel és kétségektől szenved. Dante belemerül a költészetbe és a művészetekbe. Arit a börtönben lévő bátyjával kapcsolatos gondolatok nyomasztják. Dante világos bőrű. Ari árnyalatai sokkal sötétebbek.

Úgy tűnhet, mintha Dante lenne az utolsó ember, aki képes lebontani a falakat, amiket Ari maga köré emelt. Ám mindezek ellenére, mikor ők ketten találkoznak, különleges kötődés alakul ki közöttük. Rávilágít életük legfontosabb igazságaira, és segít rájönniük, milyen emberek akarnak lenni.
Azonban útjuk során hatalmas akadályokba ütköznek, és csak akkor tudnak megerősödve túljutni rajtuk, ha képesek hinni egymásban és a barátságuk erejében.

Gondolataim a könyvről:
 Vajon milyen lehet a tinédzser fiúknak? Hőseinket 16 évesen ismerjük meg. Ez az a kor, mikor tele vannak kérdésekkel, vágyakkal, felfedezni valókkal. Milyen lehet egy apa, aki megjárta a vietnámi háborút, de nem beszél? És egy fiútestvér, akire nem emlékszünk, de róla sem beszél senki. Milyen lehet egy olyan mexikói család, ahol mindenről beszélni kell a szülőkkel, csak arról nem, amiről a szülők nem akarnak.

Imádtam a könyv minden egyes sorát, mert annyira ártatlan. Ari a világmindenség titkait kutatja, nem hiába, a név kötelez. Jót mulattam rajta, hogy pont Arisztotelész és Dante után kapták a nevüket. Szerettem, hogy rövidek a fejezetek, főleg a párbeszédekre épít, mégis annyi kimondatlan szó és elgondolkodni valónk van egy-egy rész után. Ahogy Ari is írja, ez a könyv tele van szellemekkel. A háború szellemével, amivel az apa nem tud megbirkózni. A báty szellemével, akiről nem beszélnek, és akire az anya dühös és bűntudata van. Ari dühének és kíváncsiságának szellemével, aki nem tudja, mi célja van, mi a küldetése, és úgy szenved a felnőtté válással, ahogy van.

Az egyetlen talán Dante, aki már elég korán megküzdött a saját szellemével, és vidám, örök optimista, művelt fejében korán letisztultak a dolgok. Bár fura, nekem ő volt a kedvenc karakterem. Mert megtalálta magát a világban. Sok mindentől félt, de a szeretetet nem félt kimutatni.

Amit talán megtanultam ebből a könyvből, a feltétel nélküli szeretet. Szeretet a szülőktől, bármilyen is legyen a gyereke. Egy fiú szeretete a barátja iránt, még a legnagyobb bajban is. A kutyája iránt, mert olykor egy állat is lehet segítőtárs. És hogy mekkora szeretet lehet két ember között, függetlenül attól, hogy milyen neműek. Lehet közös pont a beszélgetés és a nevetés is. Néha csak annyi kell, hogy az embert meghallgassák, amikor már nem tudja magában tartani.

A másik dolog, ami sajnos mostanában rengeteg könyvben előkerül, hogy beszélni kell. Nem szabad a dühöt és a gyűlöletet elfojtani. Beszélni kell ha gyászolunk, ha sérelmeink vannak, ha kétségeink vannak mert addig gyűlik, amíg felemészt bennünket, és abból súlyos bajok lehetnek.

Ó, és imádtam a borítóját. Már eleve ezen is látszik a mexikói stílus, kicsit koponyára hajaz a forma, a címmel és az ominózus platós furgonnal pedig mindenre nagyon szépen utal. Hogy mi jár a fúk fejében, a kultúrára, a fontosabb jelenetekre.Apropó, hogy mi jár a fejükben, erre ezt a szuper rajzot találtam. Dante agyában talán ezek. Mivel a könyv Ari szemszögéből íródott, róla viszonylatilag keveset tudunk meg, bár én nagyon kíváncsi lettem volna az ő gondolataira is, Főleg mikor egy évig külön voltak. Sokat változott tapasztalt mind a két fiú, van benne egy kis lélektani fejlődés, pár évig követjük őket, és sajnálom, hogy csak ennyit tudunk meg a végével kapcsolatban. A Goodreads szerint valamikor várható egy második rész, de még a szinapszis sincs fent, így nem tudom, hogy ők lesznek -e a főszereplői.

Szerettem a mondanivalója miatt, az ártatlan bája miatt, mert nem akart mást, csak megmutatni a szeretet arcait. És néha csak ennyi kell, semmi több.