2017. szeptember 12., kedd

Szurovecz Kitti: A sokszívű


Kitti korábban az Athenaeumnál megjelent könyvéről, a Hópelyhek a válladon-ról itt olvashatod a beszámolómat.



Gondolataim a könyvről és az előolvasásról:

Ritkán kapok előolvasásra könyvet, és persze ilyen kedves felkérést, de most a kiváltságosok közt lehettem, aki kicsit hamarabb elolvashatta Kitti új könyvét. Mióta Kitti kiadót váltott (aki nem tudja, két korábbi sorozata jelent meg a Könyvmolyképző gondozásában) a hangvétel és a téma is nagyon megváltozott. A Hópelyhek a válladon a borderline személyiségzavarral foglalkozik, frissen megjelenő regénye, A sokszívű pedig a poliamoria fogalmát járja körül Annabella szemén keresztül.

Annyit tudnotok kell, hogy teljes előképzettség nélkül vágtam bele a regénybe. Kitti csak annyit írt, hogy "kissé szürreális, kívülről nézve bizarr helyzetekkel teli történetre készülj" és  kért, hogy mindenféle benyomásomat és tapasztalatomat mondjam el neki, és én igyekeztem először csak apránként befogadni ezt a világot. Június közepén a legmelegebb napokon olvasgattam át alaposan a kéziratot és egyik ámulatból a másikba estem.


Próbáltam nagyon nyitottan hozzáállni az egészhez. Számomra az, hogy többen legyünk egy kapcsolatban, elképzelhetetlen, már 6 éve vagyunk együtt a párommal, és igen jól megvagyunk így , kettecskén. De Annabella szemén keresztül érzékeltem azt hogy, hogy hogyan, vagy miért lehet szeretni több embert. Az ember mást lát az egyikben, mást szeret a másikban, és ha erről mindenki tud, mindenki elfogadja (tehát etikusan vannak benne sokan a kapcsolatban), akkor rendben is lehet. Sajnos főhősnőnk karaktere itt sem túl szimpatikus, a történet mélyére evezve ez pedig egyre inkább csak fokozódik.

Viszont nekem a regényen keresztül egészen mások a tapasztalataim. Annabella a regény elején két helyen, kettős személyiséget él meg, és mikor kiborul a bili, akkor kezd el ő maga is merengeni a saját 'problémáján' és fordul pszichológushoz. Mindez azért jó, mert Kitti is valóban nagyon sokat kutatott pszichológus segítségével, beszélgetett ilyen beállítottságú családokkal, tehát a karakterei élnek, lélegeznek, a párbeszédek valósak, és igazi helyzeteket mesélnek el. 

A mellett, hogy az ember kap pikáns és néha talán kicsit arcpirító jeleneteket, helyet kap a humor és a nagyon komoly pszichológiai vonal. A pszichológus Olivér alakja azt hiszem minden lány szívét elcsábítja majd, ahogy Olivér macskája is helyet kap majd a történetben, akit Kitti saját cicájáról mintázott. Mellette pedig kapunk még pár igazán jó pasit, úgyhogy lányok, nem kell félnetek!

Az egyik leghihetetlenebb élmény mégis a családállítás folyamata, amiken én csak nagyot néztem, és elég nehezen hittem el, hogy ilyen tényleg létezik a valóságban és a gyakorlatban is alkalmazzák ezt a módszert a pszichológusok. Mindenképpen keressetek rá, mert érdekes. A mai napig nem egészen értem a folyamat mechanizmusát, majd meglátjátok, van benne egy kis misztikus is.

Ami viszont a regény tagadhatatlan előnye, és ezért talán egyedi a műfajában (meg nem is nagyon írtak még erről Magyarországon), hogy több apró közösség szemén mutatja be milyen válfajai, hátulütői, előnyei és problémái lehetnek ennek a kapcsolatformának. Nem ítélkezik, nem mond egyértelműen véleményt, nem akar megtéríteni. Tárgyilagos, őszinte, és megpróbálja minden oldalról körbejárni. Kitti rengeteget fejlődött, nem csak a karakterek terén, de írói technikában és mesélésben is.

A végén pedig még egy kisebb nyomozás is kerül a történetbe, úgyhogy ha ügyesek vagytok, menet közben figyeltek az apró jelekre, még találgatni is lehet.

Hogy én mit gondolok? Mindenképpen nyitottan kell hozzáállni. Még ha nem is folytatunk ilyen életformát, nem baj, ha színesítjük a látókörünket és tudunk róla, hogy ilyen is létezik. Talán magyarázatot kaphatunk belőle arra is, miért van manapság annyi válás, mi hiányzik ezeknek az embereknek az életéből. Mindenesetre olvassátok, tanulságos lesz!

Rendhagyó - ez a legjobb, valami pluszt ad 💖


Ha pedig oda értek majd a könyvben, ezt a dal hallgassátok meg, Kitti ajánlásával :


 

A könyv fülszövege:

Annabellának ​két élete van: két lakhelye, két állása, két baráti köre és nem utolsósorban: két szerelme. Az évek során mesterien megtanulta különválasztani a világait és elrejteni kínzó lelkifurdalását, ám egy nap megtudja, hogy gyermeket vár, és onnantól minden megváltozik…
Szeretne őszintén élni, de képtelen megtenni az első lépést. Amikor az interneten rátalál a Sokszívűek Társaságára – akik épp úgy élnek, ahogy ő, csak mindezt etikusan, az összes szerelmi partnerüket beavatva teszik –, úgy érzi, új családra lelt… Vajon képes lesz ebben a kívülről szürreálisnak tűnő világban boldogságra találni?

A poliamoria, azaz az etikus többszerelműség ma már Magyarországon is egyre nagyobb teret hódító párkapcsolati forma.
Lehetünk-e boldogok egy párkapcsolatban, ahol többen vagyunk kettőnél? Milyen egy ilyen élet a társadalom tükrében, és miként győzik le a poliamorok a gyilkos féltékenységet?

Szurovecz Kitti hónapokon át nyomon követte több hazai poliamor pár és család életét, hogy ezekről a nem mindennapi kapcsolatokról fiktív történetbe ágyazott, ámde hiteles képet festhessen.


A könyv adatlapja:
Kiadója: Athenaeum
Sorozat: lélektani -romantikus
Kiadási év: 2017
Oldalszám: 352. old.
Folytatásos: nem
Borító grafika: Keresztesy Boglárka (kép), Földi Andrea (grafika)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése