2017. október 7., szombat

Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről (válogatott írások)

"Azt mondják, a sci-fi aranykora az ember tizenhárom éves korára tehető, és mint minden aranykor, ez is átkozottul bőséges volt."



Gondolataim a könyvről: 

A nyáron kattantam rá a sok Tolkien könyvem miatt az összefoglaló, életrajzi, gyűjteményes kötetekre, mert most több ilyen érkezett a szórakoztató polcunkra, és Tolkien meg amúgy is érdekel.

Viszont akkor bukkantam rá erre is, egy isteni válogatás. Gaiman napjaink egyik legkedveltebb írói közé tartozik, műveiből a képszerűség és a mítoszok használata miatt szeretnek filmet, sorozatot vagy épp mesét készíteni (lásd az épp most futó Amerikai Istenek sorozatot, vagy a Csillagporból készült filmet ).


Ezzel a kötettel most összeszedték az összes nem fantasy jellegű írását: cikkeket, interjúkat, beszédeket. Miközben pedig ezeket olvassuk, bepillantást nyerhetünk az író fejébe, hogyan gondolkodik hitről, a világról, a vallásról, a pénzről, vagy épp a könyvtárakról.

Hogyan ismersz meg egy írót? Hogyan él? Hogyan gondolkodik? Róla sokan nem tudják, hogy újságokban is publikál, és a kötetből az is kiderül, hogy nem egyszer kellett már beszédet mondania könyves rendezvényeken, vagy akár díjátadások alkalmával. (Gaiman művei számos díjat elnyertek, köztük több Eisner-, Hugo-, Nebula- és Bram Stoker-díjat.) A vicc az, hogy ezek a díjak bár irodalmiak, mind más kategória, mivel alkot a meséktől kezdve a horroron át a thriller, és a fantasy kategóriában is. Sokan mondják, hogy talán napjainkban túlhypeolt, de a stílusa, és pont ez a pimasz merészség, hogy bármit ír, minden műve új, egyedi, ez benne annyira szeretni való.

Az egyik szöveg a mesékről szól, hogy mit jelentenek egy-egy népnek. Miért fontos, hogy a gyerekeink ilyeneket olvassanak, hogy benne legyen a fejünkben, a hagyományainkban. Miért kell ezeket időnként újra gondolni. De ír benne a Halloween szerepéről, Tolkien rá gyakorolt hatásáról, és elég sokat a könyvtárakról, amiért belopta magát a szívembe.

Nem egy szuszra olvasós, de egy -egy estére isteni kikapcsolódás, hogy egy ilyen értelmes és világlátott ember tapasztalataiba, gondolataiba, emlékeibe mélyedhetünk.


Aki szereti a könyveit, és kíváncsi a mögöttük meghúzódó háttérre, bátran olvassa ezt a válogatást!

 

Rendhagyó - ez a legjobb, valami pluszt ad 💖

 

Fülszöveg:

Egy ​lebilincselő esszékötet rengeteg témáról – a művészettől és művészektől az álmokig, mítoszokig és emlékekig – a New York Times bestsellerszerző Neil Gaiman mélyre hatoló, szórakoztató és egyéni stílusában.
Neil Gaimant, aki éles szemű megfigyelő, gondolatébresztő kommentátor és szorgalmas mesterember, már régóta nagyra tartják éles intellektusáért és meghökkentő képzeletéért, amelyek népszerű műveit áthatják. A Kilátás az erkélyről című kötet most először együtt mutatja be hatvan kiemelkedő nonfiction írását. Ebben a gazdag válogatásban analitikusan, de játékosan, ékesszólóan, mégis érthetően érdeklődési körök és témák széles skáláját találjuk, úgymint: régi és kortárs szerzők; zene; történetmondás; képregények; könyvesboltok; utazás; mesék; Amerika; ihlet; könyvtárak; szellemek. Ehhez jön még a címadó darab, mely hol meghatóan, hol öngúnnyal a szerző élményeit meséli el a 2010-es Oscar-díjkiosztó gálán Hollywoodban.
Az éles, gunyoros, szellemes és bölcs kötet azokat a kérdéseket és témákat taglalja, melyek a legjobban érdeklik Neil Gaimant, ezáltal bepillantást kínálnak korunk egyik legméltatottabb, legkedveltebb és legbefolyásosabb művészének fejébe és szívébe.

A könyv adatlapja: 
Kiadó: Agave
Kiadási év: 2016
Oldalszám: 416. old. 
Folytatásos: nem
Típusa: életrajzi
Fordították: Ballai Mária, Pék Zoltán, Orosz Anna, Gálla Nóra, Juhász Viktor, Galamb Zoltán, Török Krisztina (nem rövid a névsor)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése