Könyvajánló: Sarah J. Maas: Kingdom of Ash - (Üvegtrón 7. - angol)

“Once upon a time, in a land long since burned to ash, there lived a young princess who loved her kingdom …”

A bejegyzés nagyon nagyon SPOILERES A TARTALOMRA, csak az olvassa, akit ez nem zavar!!!

Gondolataim a könyvről: 
Olyan nagyon nagyon vártam már ezt a lezárást! Nem véletlen rendeltem meg az angol változatát a Barnes & Noble féle kiadásban, úgy, hogy a 6. (spin of ként is értelmezhető, Chaol útjáról szóló) részt nem is olvastam még magyarul. Viszont mivel az első 5 részt igen, így a szavakkal, szereplőkkel már simán eligazodtam, egy-két melléknévre, igére kellett csak rákeresnem.

A sztori szálai itt futnak össze, de nem véletlen a kevert nézőpont, Sarah korábbi könyveinél ehhez már régen hozzászokhattunk. A több részre szakadt kis csapatainkat 5 szemszögből követhetjük. Aedion és Lysandra Terrassenbe utazott, ahol nem csak Erawan hordáival kell megküzdeniük, hanem a királyság szűk látókörű főuraival is, miközben Aedion maga is mérges Lysandrára a vállalt szerepe miatt.

Manon és Dorian a crochanok táborát keresi a tizenhárommal, miközben Dorian saját erejét próbálgatja, Mannon pedig szokja a gondolatot, hogy két vérvonal egyesítője. E mellett fontos lenne Erawan előtt megtalálni a 3. rémkulcsot.

Aztán ott van Chaol (aki ezek szerint a 6. részben sikeresen megtalálta a gyógyítókat) aki visszafelé hajózik és nem csak gyógyítókat (Yrenet) de segítséget is hoz magával a ruk lovasok (nem igazán tudom, hogy fordítják magyarra, de valami szárnyas ló félének olvasom) személyében. Úgy tűnik, hogy Chaol szíve mélyén mégis hű a családjához, így még mielőtt Terrassenbe mennének megállnak egy ostrom erejéig otthon, Anielleben.

Eközben Rowan is elindul annak az egynek a keresésére, akiért évekig aggódhattunk. Az 5. kötet szörnyű függővégében Aelint vas koporsóba zárva (ami a tündéreknek tiszta kín) rabolja el  Maeve és hajóhadával gyorsan köddé válnak, mielőtt kettőt pislantunk. Míg Lysandra átveszi a helyét (hogy a Rowan segítségére érkező tündéreket és kalózokat vezesse Terrasenbe) addig titokban Rowan Gavriellel, Lorcannal és Elide-el hónapokig kutat Aelin, a felesége és társa után.

Végül Aelin kínjaiba is belelátunk. Hogyan kínozzák, törik darabokra, nem csak a testét, hanem a lelkét is. Cairn mestere a kínzásnak, de az álmokkal és a beszéddel Maeve teszi fel a végső pontokat. Ennek egyetlen szintén szenvedő szemtanúja Fenrys, aki kénytelen farkas alakba kényszerítve engedni. Bár törték már össze Aelint korábban is Távolvégben, ez a lelki, testi kínzás talán még rosszabb. Hogy elveszik a sebeit, és újra összerakják...ezzel az identitásától is megfosztják kicsit. Annál nagyobb öröm volt, mikor a 200 oldal környékén Aelin maga szánta el magát a döntő tettre, (bár be kell vallani,  Fenrys se volt kutya, megtette a maga hősies lépéseit, ahogy a kémkedésben Elide is nagyon hasznosnak bizonyult) és végül megszabadult nem csak a vasálarctól (néha hangosan felkacagtam, nem kevés könyves geg van benne) de barátok közt találta magát. Nem tudom Sarah miért gondolta, hogy még az Erawanos csata előtt ekkora belső harcnak és kínnak kell kitenni Aelint, de hát innen szép győzni, megvan az alapja, hogy mire építkezzen, támaszkodjon.

Egyébként nem csak a könyves áthallás benne a sok, hanem konkrétan a Gyűrűk Urás is. Tudni lehet, hogy Sarah nagy Tolkien fan, így valószínűleg a rajongással együtt belevitt vagy szándékosan, vagy véletlenül pár hasonló fordulatot: ("Ha szükségetek lesz rám, eljövök.") De több ilyet is találtam benne. 

Több csatának is szemtanúi leszünk, Anielle ostromának a valg sereggel szemben és Terrassen külső határait is egyaránt egy másik valg sereg támadása ellen kell óvni.
Itt említeném meg a két heroikus küzdőnket, Lysandrát és Elide-ot. Nekem személy szerint mindketten nagy szívem csücskei, de itt a csatákban különösen nagy, hősies tetteket hajtanak végre. Lysandra még a lelepleződés után is a csata élére áll és bármilyen formában küzd a választott családjáért. Elide pedig nagyon kemény utat jár be, de az a kilovagolás Anielle elé az ár előtt.. remélem majd Lorcan a későbbiekben is tudja értékelni.

Akik viszont teljesen más utat járnak be, az Manon és Dorian. Mindketten királyi sarjak, akik most ismerkednek, próbálják feldolgozni mi a kötelességük, a sorsuk, mit várnak el tőlük. Dorian egy királyság nélkül maradt király, akinek el kell döntenie, hogyan akar majd uralkodni, míg Mannon azért küzd, hogy a saját népe, a Crochanok (akiket egykor komoly ellenségnek tekintett) és a vasfogúak is elfogadják vezetőjüknek, és egyesíthesse a különböző klánokat.

Érdekes volt Doriant figyelni a könyvek alatt, hogy először Sorcha iránta kapcsolata irányítja, most pedig az apjával való viszonya kerül középpontba. Míg a többiek az ostromlott várost védték, addig Dorian a saját küldetését intézte, hogy megszerezze Morathban a harmadik rémkulcsot.
Itt volt nálam egy kis megingás. Először azt hittem, hogy az ide menekült Maeve majd bekavarhat az alkuval. De Dorian megmutatta, milyen ember, visszavágott, és nem csak Maeve-t, hanem Erawant is becsapta, mikor megszerezte a kulcsot és romba döntötte Morath sötét termeit. (Sarah még mindig tud meglepetéseket okozni.)

Eztán elég sokat kell várni Dorian és Aelin nagy találkozására, mind a ketten elindulnak Orynth
felé, ahová közben Aedion és Lysandra a megmaradt seregekkel visszavonult (többször már majdnem a teljes pusztulásból.) Itt talán egy kicsit többször lett vége, kvázi késleltették ezt a szálat, de a többi szál miatt ez elnézhető.
Aztán a keresztút mellett (ahol Aelint évekig tartották fogva) nagyon viccesen Aelin megszavaztatja, hogy ott, rögtön használják fel a három rémkulcsot, vagy vonuljanak velük Orynth alá, és csak később intézzék el a kaput! Vicces, hogy már itt kapargatja a demokrácia falait, (és az is benne van, hogy nem akarja ő egyedül meghozni a döntést), de végül ebből is az sül ki, hogy bár Doriannal együtt vágnak bele, ő áldozza megint fel magát. Érdekes volt az is, hogy itt kerül elő megint Dorian apja, és a végére egy kicsit megpróbál szépíteni a képen, ami a 6 könyv alatt kialakult bennünk. Bár az istenek előtt bezárult a kapu, Aelin is elvesztette képességei nagy részét. A végső csatába csak a kardját és a fizikai erejét viszi majd.

Attól függetlenül, hogy nem készült Aelin tervvel, volt itt is pár trükk, bár nem értem, miért nem kérte, hogy vigyék magukkal az Istenek Erawant is? Értem, hogy Elenát akarta felszabadítani, de nekem nagyon nem logikus lépésnek tűnt. És, mivel még volt hátra vagy 200 oldal, sejthető volt a trükkös kimenetel, de ez a Tűzhozó erejébe került. Nem maradt, csak zsarátnok. Így vonulnak a Khagan seregekkel a már nagyon a végét járó Orynth alá.

Orynth Forrás: Throne of Glass Wiki

Az Orynthot a már sokadik végső vereségtől az utolsó pillanatban érkező boszorkánysereg menti meg, ekkor Mannon és a vele elindultak (crochanok és vasfogúak egyaránt + az ellenállók) veszik fel a harcot. Kicsit itt is már úgy éreztem, hogy nagyon húzza a végét, már kettővel ezelőtt is találkozhattak volna valahol, hogy Aelinnel együtt érjenek a falak alá, de utána megértettem, miért volt erre szükség.
Minden nagy epikus fantasy végén (főleg ha egy 7 kötetes, ilyen hosszú sorozatról beszélünk), vannak áldozatok. Itt főként Mannon 12-je, (vele együtt a Tizenhárom) áldozza fel magát, hogy a Rémtornyot ledöntsék, időt nyerve még az ostromlott városnak. Ahhoz képest, hogy Sarah mennyi szálat és szereplőt mozgat, még így is nagyon kevés a halálos áldozat a könyv végén. Bevallom hősiesen, ezeken a részeken potyogtak a könnyeim, de azt hiszem, leszünk ezzel így még páran. Nem is sejtettem, hogy a jóslatban, és a boszorkányokban ilyen erő lehet. Ez méltó csavar volt a 12-höz!

Itt értettem és értelmeztem  rendesen Bujdosó Gabriella rajzát, ami még a tavaly tavaszi Sarah J. Maas-os fandom doboz része volt. Nem tudom, hogy ő beleolvashatott -e esetleg előre a 7. részbe (nem hiszem), de a lényeget nagyon eltalálta:

Bujdosó Gabriella alkotása

Aztán amikor már minden veszni látszik, amikor már Erawan és Maeve is megérkezik a maradék Morath-i sereggel, akkor ér oda Aelin, de nem egyedül. Észak Urának hátán bevonul (aki egy fehér szarvas) az arany páncélban, háta mögött a Khagan seregekkel. Nagyon szerettem ezt a gondolatot benne: ha valamit nagyon akarsz, az egész világ összefog, hogy a segítségedre siessen! Eljött Mannon, Tölgyváld vademberei, a manók,  a farkasok, kalózok, orgyilkosok, a déli emberek csak azért, hogy ennek az egy központi figurának a segítségére legyenek! Ez a fő üzenete ennek a kötetnek. Mindamellett, hogy rengeteg már korábban elkezdett szálat el kell varrni.

Itt kapnak iszonyatos nagy szerepet azok a novellák is, amelyek időben az első rész előtt játszódnak (különösen Ansel és Yrene Towers esetében). Bár Yrene a hatodik könyvben szinte egy külön könyvet kapott. Nem tudtam, hogy miért nagyon fontos egy olyan kötet, amiben Aelin szinte elő sem kerül a történet szempontjából: hát, itt erre is megkapjuk a választ.

Annyi hősi pillanat:  Aedion apjának, Gavrielnek utolsó szavai, és ahogy tartotta a kaput... sajnos még az ő halála volt a legelviselhetőbb. Nem vártam, de talán még ez a legkisebb rossz. És itt véget is érnek az áldozatok. Aminek kapcsán el kell mondani, hogy itt tényleg előjönnek a YA ismertetőjegyek, mert a párokhoz nem nyúl hozzá Sarah. Rettegtem, hogy majd az utolsó kötetben kiket áldoz fel a nagy csatában. Szerencsére, úgy érzem, nem tudott elég keményszívű lenni.

Aelin, aki megtanult megosztani: csellel elüldözi Erawant, időt nyerve a többieknek, hogy közben ők kiaknázhassák Dorian és Yrene képességeit Erawan ellen. Szuper ötlet és nagyon jó csel! Nagyon elegáns, hogy ők végeznek Erawannal. Hogy Yrene gyógyító erejét használják fel a legsötétebb gonosz ellen és nem harccal, karddal vetnek véget neki. Itt nyer értelmet az egész hatodik kötet, hogy miért volt olyan fontos Chaolnak a déli kontinensre menni.

Aelin, aki szinte erő nélkül áll ki először egymaga Maeve ellen. Ez az ő harcuk! A fogságért, a kínzásokért, elegáns, hogy úgy nyer ellene, hogy feloszlatja Maeve illúzióját.
Aztán amikor ugyan ezzel próbálkozik a cadrénál (Rowan, Fenrys, Lorcan) őket is meg tudja menteni. Szép gesztus, hogy a szeretet, a kitartás már Aelinhez köti őket, nem Maevehez. Ez is egy nagy pillanat.

Majd a lezárások: gyász, a győzelem feldolgozása (mert azt is el kell hinni), az első séta, lépések Orynth utcáin. És itt is az apró harcok:  Evangelin harca, aki megnyerte Darrow szívét Aelinnek. Mannon ígérete, hogy él, és egyesíti, újra megteremti a hazát a boszorkányoknak. Elide és Lorcan viccelődése:  Lord Lorcan Lochan :-D.

Majd Aelin koronázása, ha még nem sírtunk eleget a végén. Nem is lehetett volna jobb helyen Aedion véresküje. Azon is potyogtak a könnyeim. Majd az újraépítés, gyógyítás és a könnyes búcsú.

Nagyon nagyon sok lezárás van ebben a kötetben. Sokszor a sokadik éppen megmentett csata után már volt olyan érzésem, hogy ez már nem biztos, hogy kellett volna. Nem kellene húzni. Elég lett volna kevesebb. De minden döntésnek, és tettnek, szónak, csatának célja van Sarah könyveiben, és az elején bár a 984 oldal rettentően soknak tűnt, az utolsó 100 oldalnál már azt éreztem, hogy nem lesz elég. Olvasni akarok még róluk! Látni akarom az újjáépült Terrassent, nem csak a kezdetét!

Jó lenne olvasni az életükről! A gyerekeikről!
Remélem, hogy Sarah valamelyik ünnepre, évfordulóra ír még nekik novellákat, feledik köteteket.
Ha mind nagyon akarjuk!

Mivel ezt a poszt már így is brutális hosszú lett, a könyv extráiról és képekkel majd egy következő posztban érkezem.

Újraolvasós - tetszett, és valószínűleg fogom még olvasni 👈

Fülszöveg:
Aelin has risked everything to save her people―but at a tremendous cost. Locked within an iron coffin by the Queen of the Fae, Aelin must draw upon her fiery will as she endures months of torture. Aware that yielding to Maeve will doom those she loves keeps her from breaking, though her resolve begins to unravel with each passing day…

With Aelin captured, Aedion and Lysandra remain the last line of defense to protect Terrasen from utter destruction. Yet they soon realize that the many allies they’ve gathered to battle Erawan’s hordes might not be enough to save them. Scattered across the continent and racing against time, Chaol, Manon, and Dorian are forced to forge their own paths to meet their fates. Hanging in the balance is any hope of salvation―and a better world.

And across the sea, his companions unwavering beside him, Rowan hunts to find his captured wife and queen―before she is lost to him forever.

As the threads of fate weave together at last, all must fight, if they are to have a chance at a future. Some bonds will grow even deeper, while others will be severed forever in the explosive final chapter of the Throne of Glass series.
A könyv adatlapja:

Kiadója: Bloomsbury YA
Kiadási év: 2018 October 23rd
Oldalszám: 992. old.
Műfaja: YA fantasy

Borító: eredeti amerikai B&N exkluzív kiadás
Folytatásos: elvileg ez az utolsó kötet
Angol címe: Kingdom of Ash

Godreads link