Christelle Dabos: A ​tél jegyesei (A tükörjáró 1.)

"Az bizony csak az igazi legény a gáton, aki egyenesen bele mer nézni a saját
szemébe, képes olyannak látni magát, amilyen, képes elmerülni a saját tükörképében!"



Gondolataim a könyvről:
Ó igen! Hogy hogyan kezdődött? Annyian ajánlották ezt a könyvet (és később a sorozatot is), az ismerőseim közül, hogy nem tudtam tovább ellenállni. Kölcsönkértem, és olvastam mindenhol. Szó szerint kell érteni. Trolin, ebédszünetben, főzés közben és este, egyszerűen nem engedte, hogy az ember letegye.

De kezdjük az elején. A francia hölgy egy olyan ifjúsági pályázatra nyújtotta be ezt a művet, ahol a Harry Potter méltó utódját keresték! És talán nem véletlenül nyerte meg Christelle ezt a pályázatot.

A világépítése káprázatos, és eléggé egyedi. Valamikor a föld kerek volt, de most már csak az úgynevezett Szilánkok léteznek, mindegyik egy külön családfővel, akik különböző képességekkel áldották meg utódaikat. Itt belekeveri a görög isteneket, előkerül Artemisz és Odin (meg majd később még Isten is).
 Főhősünk Ophélie Animán él, ahol az emberek gondolataikkal befolyásolják a tárgyakat. Különleges képessége pedig, hogy tud a tükrökön keresztül közlekedni, és olvas a tárgyakban. Nem őket, hanem érintéssel meg tudja olvasni a történetüket. (Az igét így használják, olvas a tárgyakban.)

Nagyon beránt az elején Anima világa, szerettem volna még sokkal, sokkal több részletet kapni ebből a Szilánkból. Ám ekkor megérkezik a titokzatos kérő, Thorn északról, a Sarknak nevezett Szilánkról, a maga szikár, kemény, komoly és keveset beszélő stílusában és magával viszi.

A Sark a kegyetlenkedés, az ármánykodás, a képmutatás világa. Sárkányok karmokkal, amik csak az elmédre hatnak, Délibábosok, akik bármit képesek elhitetni a szemeddel és szegény Ophélie, akinek a családja nélkül egyetlen nevelőnőjével egyedül kell boldogulnia.

Ha az ember akar, találhat itt sok párhuzamot. Némi büszkeség és balítélet. A gazdag főnemes, aki kevés szóra méltatja, ám titokban lesi minden lépését. Rengeteg szenvedés, sebesülés, (mert Ophélie esetlen és mert ez pallérozza a jellemet), kemény harcok. Miközben először Berenildet ismerjük meg, Thorn nagynénjét és védelmezőjét, apránként elég elborzasztó képet kapunk Ophélie új világáról. Miután a Holdvilágban kénytelen inas ruhában bujkálni, már nem lepődtem meg semmin, de tény, hogy még így is faltam az oldalakat.

Instagram: @lady.holly képei

Az igazat megvallva, sokszor nem tudtam eldönteni, mit szeretne az író. Egy izgalmas fantasyval átszőtt mesevilágot, egyedi ötletekkel gyerekeknek. Vagy mesébe burkolt tanmesét felnőtteknek, hogy egy kicsit görbe tükröt mutasson a mai "nemességünknek", vagy egy groteszk szatírát, amiben vicces fordulatok és mesei elemek is szerepelnek. Apropó fordulatok. Abban szerencsére nincs hiány. Szerettem, hogy nem kiszámítható, bár persze, egy-két dolog sejthető, de a cselekmény fő vonala és maga a történet egyáltalán nem az.

Ophéliet néha csak szánni lehet, ahol felbukkan, mindig bajba keveredik, és persze a legrosszabb büntetéseket kapja. Ezzel szemben Thorn tipikus Darcy. Csöndes, fegyelmezett, állandóan kalkulál, és közben figyel és elemez. Meg persze majd eleped, de nem mutatja.

Üde színfolt volt a mellékszereplők közt Róka, a szárnysegéd, Gäelle, a nihilista, remélem róla hallunk még. A kicsit bolondos Hildegarde, aki hátulról megtámogatja Ophéliet és persze az én személyes kedvencem, Archibald. Bírom a vicces, csélcsap karaktereket. (Itt lent a felső jobb sarokban a cilinderes.)

Annak ellenére, hogy elég kevert a műfaja és sokszor elég groteszk is olvasás közben, a világ és a cselekmények elég gyorsan berántják az olvasót, és persze hamar kíváncsi lesz, milyen kacifántos dolgok történnek.

Nem mondom, hogy a szereplőkkel mindig maradéktalanul elégedett voltam. Mind nagyon esendő, Ophélie nagyon sokat szerencsétlenkedik, a karakterek sokszor nagyravágyók, gonoszak, kegyetlenkedők, mégis, az embert valahogy hajtja az olvasási kényszer, hogy  megtudja, milyen bajba keverednek, és hogy menekülnek meg belőle. Mondanom sem kell, hogy elég függővéges a vége, az ember szinte a falat kaparja, hogy megszerezze a folytatást. Mivel én megvártam, hogy megjelenjen a második rész, így csak két éjszakát kellett izgalomban töltenem és folytathattam a tükörjáró kalandjait.

Újraolvasós - tetszett, és valószínűleg fogom még olvasni 👈

"Ahhoz, hogy belépj egy tükörbe – mondta a búcsúzásukkor a bácsikája -. önmagaddal kell szembenézned."


Fanart képek:  Instagram: @lady.holly képei, Tumblr: Patricialyfoung

Fülszöveg: 

Anima ​lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül.
Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?
Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt…
Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel.
Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja.

A könyv adatlapja: 

Kiadója: Kolibri
Kiadási év: 2017
Oldalszám: 580. old.
Műfaja: ifjúsági fantasy
Fordította: Molnár Zsófia

Borító: az eredeti francia alapján
Folytatásos: a Goodreads szerint 4 részesre várható, a 3. már megjelent eredeti nyelven

Francia címe: Les Fiancés de l'Hiver