Arcomon pír... hópuha angyalszárny érint... De mire ocsúdna megkövült lelkem - halandó valóság szaggatott árnyai - már kínbársonyt fonnak körém... S mire kóbor könnyeim fáklyái kihunynak, a végtelen üzeni: Ember! Ember maradsz.
Maradt bor, maradt némi kenyér Álmot gyújt a gyertyaláng Aludj az ágyban, a földön majd én Csak kívánj jó éjszakát! | ||
Omen |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése