2017. december 31., vasárnap

Évzárás, összegzés és elszámolás, 2017

Ahogy a korábbi években már kialakult, most is szeretnék könyves összegzést, afféle elszámolást készíteni!

Éljen az ideji Pró tagság is a Molyon, lássuk előbb a számokat:



2017. december 19., kedd

Marie Rutkoski: A nyertes bűne (The winner crime) - A nyertes 2.

A nyertes trilógia második részében a hazugságok mellett az is kiderül, hogy Arinnak és Kestrelnek mivel kell fizetnie az egymás ellen elkövetett bűneikért.




2017. október 17., kedd

Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen



"Néhány ​óra múlva felébredt, vagyis inkább felriadt.
Tudta, hogy mi ébresztette fel: egy hangos nyögés, szinte kiáltás, valahonnan egészen közelről. És a következő pillanatban harsányan megszólalt egy csengő.
Poirot felült, és meggyújtotta a lámpát. Most vette észre, hogy a vonat áll. Valószínűleg egy állomás."

(Helikon, 2016)

2017. október 7., szombat

Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről (válogatott írások)

"Azt mondják, a sci-fi aranykora az ember tizenhárom éves korára tehető, és mint minden aranykor, ez is átkozottul bőséges volt."

2017. október 4., szerda

Beszámoló a szegedi On Sai író-olvasó taliról (összefoglaló+képek)


Engem ért két hete a felkérés, tegnap pedig a megtiszteltetés, hogy On Sait kérdezgethettem a szegedi író-olvasó talin.

Egy negyed órával érkeztem előbb a Somogyi-könyvtárba, így még 17 óra előtt pont részt vehettem  a gyors körbevezetésen a könyvtárban. Átbeszéltük gyorsan az időket, a menetet, és közben míg én a tömegtől és a mikrofontól való iszonyomat próbáltam leküzdeni, On Sai olyan anekdotákat mesélt (rá jellemző módon), mikor más lefagyott beszélgetés közben... :-D

Képet készítette: Somogyi-könyvtár

2017. szeptember 27., szerda

Amit ősszel várok.....


Válogatásposzt az általam várt őszi könyvekből.


2017. szeptember 12., kedd

Szurovecz Kitti: A sokszívű


Kitti korábban az Athenaeumnál megjelent könyvéről, a Hópelyhek a válladon-ról itt olvashatod a beszámolómat.


2017. augusztus 30., szerda

2017. augusztus 14., hétfő

Colleen Hoover: Maybe Someday – Egy nap talán


"Csak most értem meg igazán, hogy a hallók mennyire természetesnek veszik ezt a képességüket."



2017. augusztus 10., csütörtök

Amie Kaufman – Meagan Spooner: These Broken Stars – Lehullott csillagok (1.)

"Lilac továbbra is mozdulatlan, néma. A szemében, akárcsak egy medence vizében, fák, levelek és az ég tükröződik."





2017. július 23., vasárnap

Okváth Anna : Szonáta gordonkára és kávédarálóra


"Normális, hogy mindenki azt hiszi, ő jobban tud szeretni, mint a másik. Pedig valójában minden szeretet más."


2017. június 9., péntek

Mit várunk a Könyvhéttől?

Tegnap elkezdődött a könyvhét, és bár most nagyon konkrét céljaim vannak, azért körbenéztem a friss megjelenések kapcsán.

2017. június 3., szombat

Címek

Jelenleg 193 könyvről készült beszámoló.

Az A-AZ névelővel kezdődő címek az A betűnél kaptak helyet, de vegyesen betűrend alapján. A rendezéskor mindig a magyar címeket vettem alapul, de szerepelnek több helyen az angol címek, és zárójelben  a sorozat, és hogy annak melyik része az adott kötet. Kellemes böngészést, folyamatosan frissül.


George Orwell: 1984

A
Veronica Roth : A beavatott-  Divergent (1.)
Benina : A boszorka démona - (Bíborhajú 2.)
Benina : A boszorka fénye - (Bíborhajú 1.)
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága
Brian Staveley: A császár pengéi (Csiszolatlan trón 1.)
Szurovecz Kitti: A fény árnyéka - (Fényemberek 2.)
Szurovecz Kitti: A fény háborúja - (Fényemberek 3.)
Szurovecz Kitti: A fény hagyatéka - (Fényemberek 1.)
Lois Lowry: A fiú (Az emlékek őre 4.) 
Spirit Bliss: A jelen árnyai – (Démoni érintés 3.)Cassandra Clare: Az herceg (Pokoli szerkezetek 2.)
Cassandra Clare: Az hercegnő (Pokoli szerkezetek 3.)
Maggie Stiefvater: A Hollófiúk - (Hollófiúk 1.)
Maggie Stiefvater: A Hollókirály - (Hollófiúk 4.) 
Veronica Roth : A hűséges (Divergent/Beavatott 3.)
Leiner Laura : Akkor szakítsunk 
Markus Zusak: A könyvtolvaj 
John Green: Alaska nyomában
Maggie Stiefvater: A látó szerelme- Lament
Sarah Dessen: Álom két keréken-Along for the Ride
Andy Weir: A marsi
Nicola Yoon: A nap is csillag Kemese Fanni : A napszemű Pippa Kenn 1.
Pittacus Lore : A negyedik (Lorieni krónikák 1.)
Susan Ee: Angyalok bukása - Angefall (1)
Katja Millay: A nyugalom tengere
Marion van de Coolwijk: Apa kerestetik -Lucky Girls 1.
On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?
Kiera Cass: A párválasztó (1.)
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában
Sarah J. Maas: Árnyak királynője (Üvegtrón 4.)
Leigh Bardugo: Árnyék és csont (Grisha trilógia 1.)
Michael Ende: A ​sátánármányos-parázsvarázs-­pokolikőr-puncspancs-­lódítóbódítóka
Robert Galbraith: A selyemhernyó (Cormoran Strike nyomoz 2.) 
Szurovecz Kitti: A sokszívű
Maggie Stiefvater: A Skorpió Vágta
J. K. Rowling: Átmeneti üresedés 
Herman Wouk: A törvényalkotó
Brian Staveley: A tűz kegyelme (Csiszolatlan trón 2.)
Sarah J. Maas: A tűz örököse - Heir of Fire (Üvegtrón 3.)
Anthony Ryan: A várúr (Hollóárnyék-trilógia 2.)
Julie Kagawa: A Vashercegnő
Susan Ee: A vég napjai (Angelfall 3.)
Anthony Ryan: A vér éneke (Hollóárnyék-trilógia 1.)
Kemese Fanni: A viharszívű Mya Mavis 
Cassandra Clare: Az angyal (Pokoli szerkezetek 1.)
Maggie Stiefvater: Az Álomrablók - (Hollófiúk 2.) 
Sarah J. Maas: Az árnyak királynője - Queen of Shadows (Üvegtrón 4.)
Mary E. Pearson: Az árulás csókja 1. (A fennmaradottak krónikái 1)
Mary E. Pearson: Az árulás szépsége (A fennmaradottak krónikái 3)
Mary E. Pearson: Az árulás szíve 2. (A fennmaradottak krónikái 2) 
Kiera Cass: Az elit (Párválasztó 2.)
Lois Lowry: Az emlékek őre 
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
Kiera Cass: Az igazi (Párválasztó 3.)
Sarah J. Maas: Az orgyilkos pengéje és más történetek (Az Üvegtrón előzményei)
Rick Yancey: Az ötödik hullám
B
Cassandra Clare: Bane krónikák 3-4.
J. Lynn: Bízz bennem -Trust in me - (Várok rád 1,5.) 
Stephenie Meyer - Bree Tanner rövid második élete 
Maggie Stiefvater: Bűnös- Sinner
C
On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik 1.

Jessica Park: Celeste bolondulásig-Flat-Out Celeste (Szeretni bolondulásig 2)
Cs
Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol
Gayle Forman: Csak egy év
Gayle Forman: Csak egy nap

Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár
John Green: Csillagainkban a hiba 
Becca Fitzpatrick - Csitt, csitt (1.) 
Samantha Shannon: Csontszüret 1.  
D
Rachel Cohn, David Levithan: Dash és Lily kihívások könyve 1.
Oscar Wilde - Dorian Gray arcképe
E
Tamara Webber: Egyszeregy - Easy 1.
Jessie Ann Foley: Egyszerű dal
Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete
Colleen Hoover: Egy nap talán - Maybe Someday 1.
Robyn Schneider: Egy új élet reménye
Anna Gavalda : Együtt lehetnénk
Rainbow Rowell: Eleanor és Park
Jennifer L. Armentrout:  Eredet - Origin (Luxen 4.) 
On Sai: Esővágy
Ryan Loveless: Ethan és Carter
Colleen Hoover: Ez a lány - This Girl (Szívcsapás 3.)
É
Huntley Fitzpatrick: Életem a szomszédban
Cassandra Clare: Éjfél kisasszony- Lady Midnight (Gonosz fortélyok 1.)
F
Rainbow Rowell: Fangirl
Julie Cross: Förgeteg 1.- Tempest

G
Robert Galbraith: Gonosz pálya
Gy 
Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen

H
Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el...
Gayle Forman: Ha maradnék
Jennifer A. Nielsen: Hamis herceg - The False Prince
Julie Buxbaum: Három dolgot mondjE. Lockhart: Hazudósok

J. K. Rowling - John Tiffany - Jack Thorne: Harry ​Potter és az elátkozott gyermek
Lois Lowry: Hírvivő (Az emlékek őre 3.)
Sara Raasch: Hó mint hamu
Szurovecz Kitti: Hópelyhek a válladon
Moskát Anita: Horgonyhely
Gayle Forman: Hová tűntél? 2.

Karen Akins: Időhurok
Tahereh Mafi: IllaberekDan Brown : Inferno
Gayle Forman: Itt voltam 
J
K
Robert Galbraith: Kakukkszó
Charles Dickens: Karácsonyi ének
J. R. R. Tolkien: Karácsonyi levelek
Leiner Laura: Kezdet (Szent Johanna gimi 1.)
Maggie Stiefvater: Blue Lily, Lily Blue - Kék liliom
Spirit Bliss : Kígyók sziszegése - (Árnyékvilág 2.) 
Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről (válogatott írások) 
Louisa May Alcott : Kisasszonyok
L
Tara Monti: La Mattanza
Veronica Roth : Lázadó - Insurgent (Beavatott 2.)
Jessica Brockmole: Levelek Sky szigetéről
Nina George : Levendulaszoba
B. N. Toler: Lélekvesztők
Ben Aaronovitch: London folyói (Peter Grant 1.)
On Sai: Lucy (Szivárgó sötétség 2.) 
M
Benkő Levente :Manók, emberek, fehérnépek
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek
Benina: Milan könyve (Bíborhajú 4.)
Lackfi János: Milyenek a magyarok?
Nicola Yoon: Minden, minden 
Böszörményi Gyula: Mindörökké Várni
On Sai: Miogin Bázis (Szivárgó sötétség 2,7) 
P. G. Wodehouse: Mr Mulliner meséi
N
David Levithan: Nap nap után

O, Ó
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő
Leigh Bardugo - Ostrom és vihar (Grisa trilógia 2.) 
Ö, Ő
Swati Avasthi: Ököl/Jog
Leiner Laura: Örökké - (Szent Johanna Gimi 8.)
P
John Green: Papírvárosok
Q
R
Benina: Rekviem a szivárványodért - Tükör (1.)
Spirit Bliss: Reményfosztottak (A Szem 1.)
Colleen Hoover: Reménytelen - Hopeless (1.)
Colleen Hoover: Reményvesztett - Hopeless (1,5) 
Naomi Novik: Rengeteg
Kerstin Gier: Rubinvörös (Időtlen szerelem 1.)
S
J.J. Abrams-Doug Dorst: S- V. M. Straka - Thészeusz hajója
Salvador Dalí: Salvador Dalí titkos élete
On Sai: Scar (Szirvárgó sötétség 1.)
Szurovecz Kitti: Smaragdfény (Gyémántfiú 3.)
Kerstin Gier: Smaragdzöld (Időtlen szerelem 3.)
Colleen Hoover – Tarryn Fisher: Soha, de soha mini trilógia - Never, never (1-3.)
Tammara Webber:  Sorok között
Between the lines - 1. 
Sz
Lois Lowry: Számláld meg a csillagokat
Leiner Laura: Szent Johanna Gimi Kalauz
Leiner Laura: Szent Johanna Gimi sorozat 
Jessica Park: Szeretni bolondulásig - Flat Out Love (1)
Anna Gavalda: Szerettem őt
Gyurgyik János: Szerzők és szerkesztők kézikönyve 

Brigid Kemmerer: Spark - Szikra (Elementálok 2.)
Colleen Hoover: Slammed - Szívcsapás 1. 
Katie McGarry: Crash into you – Szívkarambol (Feszülő húr 3.)
Okváth Anna: Szonáta gordonkára és kávédarálóra
On Sai: Szürke szobák (Szivárgó sötétség 2,5)
T
Boris Vian: Tajtékos napok
Jessica Park: Titkolni bolondulásig - Flat out Matt (1,5)
K. A. Tucker: Tíz apró lélegzet
Peter Marshall: Tombol a hold
Történetek az Árnyvadász Akadémiáról (1-5.) több szerzőtől
Történetek az Árnyvadász Akadémiáról (8-10.)
Susan Ee: Túlélők világa - World After (Angellfall 2.)
Becca Fitzpatrick: Black Ice – Tükörjég
Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány 1.
Carina Bartsch: Türkizzöld tél (2.) 
Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara (1.) 
Ty
U, Ú
Cat Patrick : Úgyis elfelejtem- Forgotten
Ü, Ű
Kleinheincz Csilla :Üveghegy (Ólomerdő 2.)
Sarah J. Maas: Üvegtrón - Throne of glass (1.)


V
Lois Lowry: Valahol messze (Az emlékek őre 2.)
J Lynn :Várok rád -Wait for you 1.
Kleinheincz Csilla: Város két fül között
Maggie Stiefvater: Várunk - Linger (2.)
Jennifer Niven: Veled ​minden hely ragyogó
Paulo Coelho - Veronika meg akar halni
Bridig Kemmerer: Storm - Vihar (Elementálok 1.)
Sarah J. Maas: Empire ​of Storms – Viharok birodalma (Üvegtrón 5.) Jay Kristoff:  Vihartáncos (1.)
Colleen Hoover: Visszavonuló - Point of Retreat (Szívcsapás 2.) 
Sara Gruen: Vizet az elefántnak 
W
X
X-men: E, mint eltörölni
Y
Z
J. D. Salinger: Zabhegyező
Kerstin Gier: Zafírkék (Időtlen szerelem 2.)
Csendes Nóra: Zápor utca
ZS

 

2017. május 22., hétfő

Könyvajánló: Történetek az Árnyvadász Akadémiáról 8-10.

"Ennek a hideg maradéknak otthon- és családíze volt."


Cassandra Clare - Sarah Rees Brennan

 8. Tűzpróba

 

Simon lassan két éve tanul az Akadémián, és felkérték, hogy vegyen részt Emma Carstairs és Julian Blackthorn parabatai szertartásán tanúként. Ám előtte elhívják Claryvel egy szobába, ahol érdekes ízű teát kapnak...

Innen pedig elkezdődik az elme utazása. Miért Clary? Milyen utat jártak be együtt? Mi köti össze őket? Miért találnak mindig vissza egymáshoz?
Amellet, hogy Simon és Clary a saját próbájukat kiállják, megismerkedünk a következő árnyvadász sorozat főszereplőivel is. Valami lapul kettejük között, egy titok, és mély érzés, ami még a parabatai szertartásra is rányomja a bélyegét. Emma nagyon szerette volna, Julian szorong. És ez már elég sok mindent előre vetít a Gonosz fortélyok sorozat többi részéből.

Ennek a kötetnek a témája a barátság. A szívet, lelket, életet egybe kötő barátság, ami nem feltétlen csak parabatai társak között létezhet. Ott lehet a legjobb gyerekkori barátunkban, a legközelebbi rokonunkban, bárkiben, akihez ilyen közel érezzük magunkat. Ennek a fontosságát hangsúlyozza a kötet.
Kiadója: Könyvmolyképző
Sorozat: Történetek az Árnyvadász Akadémiáról 8./Vörös Pöttyös
Oldalszám: 72. old. 
Fordította: Kamper Gergely
Megjelenés éve: 2016 

2017. május 11., csütörtök

Spirit Bliss: Reményfosztottak (A Szem 1.)

"A Szem: Egy illegalitásba vonult csoport, mely a bűnözők megállítására és az ártatlanok védelmezésére tette fel az életét."


Spirit előző könyveiről a véleményeimet itt olvashatjátok.

A beszámoló SPOILERES lehet a történetre nézve!


2017. április 25., kedd

Könyvfesztivál után...

Kicsit még szétesve próbálom összeszedni a könyvfesztiválos élményeket, annyira tömör volt ez az egy nap. Szegedről indulva a vonatállomáson kedves ismerősbe botlottunk a Betűevőkről, így ő sem utazott egyedül és simán végig beszélgettük az utat a Nyugatiig. Utána a villamosjegyeket megszerezve belevágtunk a Pesti életbe (de csak módjával).


2017. április 24., hétfő

Könyvajánló: Mary E. Pearson: Az árulás szépsége 3.


"– A világ belélegez téged. Megszimatol. Megismer. Aztán kilélegez és megoszt."



Az első részről a beszámolóm itt olvashatjátok: Az árulás csókja

A második részről pedig itt: Az árulás szíve


2017. április 21., péntek

Könyvfesztivál előtt...

Mivel holnap indulunk, és a lehetőségek száma végtelen, a pénztárcám pedig szűkös, igyekeztem még ma gyorsan a holnapi indulás előtt magamnak is letisztázni miket szeretnék beszerezni, vagy most utólag (régebbi megjelenéseket) online nagy kedvezménnyel, pl. a Book24-es 30 %  -os áron, vagy pedig a könyvfeszten az új megjelenéseket is számba veszem, amire a fogam fáj. Lássuk.

Könyvmolyképző:
Csendes Nóra: Zápor utca (olvastam, de még nincs meg)
Colleen Hoover: Maybe Someday (nagyon szemezek ezzel- Egy nap talán, most jelenik meg)
Cassandra Clare: Éjfél kisasszony (még nem olvastam, nem rég jelent meg)

Fumax:
Anthony Ryan: A vér éneke 1. (Már olvastam, csak meg kéne venni)
Sarah Andersen: Puha Boldog Puffancs (képregény, az elsőt olvastam, szerettem)

Gabo: 
Mary E Pearson: Fennmaradottak trilógia (Az árulás csókja, Az árulás szíve, Az árulás szépsége, a harmadik most jelent meg)
Brian Staveley: A császár pengéi, 1. A tűz kegyelme


És általában amiből a probléma adódik, az az, amit ott helyben látok meg, és rabul ejt. E mellett persze viszek fel olyanokat is, amiket most szeretnék dedikáltatni, például Spirit Blissel a Szemet,
 On Sai Esővágy antológiáját, Szurovecz Kittivel a Hópelyhek a válladont.
Csendes Nóra, ha minden igaz vasárnap dedikál, remélem egyszer még vele is lesz szerencsém összefutni.

Ha pedig előadás, a fenti listából is látszik, hogy a Sci-fi, fantasy igencsak a szívem csücske, így ez az előadás szupernek tűnik holnapra:
Supka Géza terem: 12 30-14.00
Beszélgetés a kortárs science fiction- és fantasy irodalomról
Résztvevők: Kleinheincz Csilla (GABO), Németh Vladimir (Fumax) és Velkei Zoltán (Agave Könyvek)

2017. április 3., hétfő

A Gyűrű Szövetségének tagjai egymást interjúztatták (3. rész)

Ez a cikk az Empireonline.com-on jelent meg, a Gyűrű Szövetségének 15. évfordulójára. A 9 színész 9 kérdést tett fel egymásnak, a válaszok pedig nagyon nosztalgikusak, néhol kacagtatóak, néhol újdonságokat tudunk meg, vagy kiderül, kivel mi történt ez idő alatt. Lefordítom, nagyjából (bár igyekszem szó szerint), hogy angolul nem tudók is élvezhessék. Most az utolsó körben Boromir, Legolas és Gimli válaszai jönnek.


Sean Bean (Boromir)


Tőle kérdez Viggo Mortensen (Aragorn)

1. Van olyan jelenet a Gyűrűk Urában, amit újraforgatnál?
Nem bánnám, ha visszamennénk, és mindent újra csinálnánk. Talán az elsőt. :-D

2. Melyik karaktert szeretted legjobban a színházban játszani?
Macbeth. A történet sötétsége, amely végigfut a játékon mindig is elbűvölt engem. Macbeth eredendően gonosz, a teljesítmény megszállottja, ahol a lényeg, hogy az őrület felé hajt. Először Ian McKellen és Judi Dench előadásában láttam,Wath-upon-Dearne közelében Rotherhamben, és teljesen magával ragadó volt.
Úgy gondolom, mindig törekedtem eljátszani azt a részt, és csak mentem, hogy megcsináljam a West Enden is. De alapvetően csak szeretem az ördögi (szarokat)!

3. Megnézted a Peter Jackson féle Hobbit trilógiát?
Igen, megnéztem, és nagy benyomást tett rám. Nagyon érdekes volt látni az olyan karaktereket mint Bilbó és Gandalf a korábbi éveikben. A táj és az ősi erdőség előrángatták az emlékeim arról milyen volt a Gyűrű Szövetsége helyszínein. És rólad teljes kosztümben, amint halászol a folyóban az éjszaka közepén mint egy dilinyós.

4. Mikor voltál legutoljára Új-Zélandon?
Sajnálatos módon nem volt alkalmam visszamenni mióta befejeztük a filmezést. De egy kapocs az, hogy a lányom hozzáment egy Kiwihez (az új-zélandiakat hívják kiwinek a madár után) korábban ez évben. Nagy családja van ott, szóval mindig lesz egy hely ahol maradhatok, ha egy nap visszautazom.
 

5. Melyik könyv volt a kedvenced azokból, amit ebben az évben olvastál?
A kedvencem, általában mindig az, amit épp olvasok. Ami most Phillip Kerrtől a Berlin Noir. De nagyon szeretek olvasni John Pilger-től vagy George Orwelltől.

6. Emlékszel még a közös időkből, az utolsó csatát Boromir halálánál a Gyűrű Szövetsége  újrafilmezésénél amikor Peter Jacksonnal a gyönyörű, őshonos bükk erdő közelében Glenorchyn Új-Zéland Déli Szigetén. Közös az érdeklődésünk  a kertészkedésben, különösen az ültetésben és a fák gondozásában. Az elmúlt pár hónapban ültettem pár új kisfát és most csak élvezem a látványt ahogy nőttek a kis agyagedényben télen. Baszkföldi tölgyek, egy ezüst nyírfa és néhány Észak Amerikai vörös tölgy és cukor juhar. Most már kész vannak az ültetésre. Szeretek fákat ültetni a földbe a házam közelében, ahogy a kertekbe és a mezőkre is, ha a barátaim is úgy akarják. Mit ültettél mostanában?
Néhány ezüst nyírt és egy fűzfát. Több bodza, gyertyán, som és galagonya csemetét tervezek ültetni minden ősszel, így idővel lesz egy kis erdőm, mindenféle színű levelekkel. A saját kertem a trópusiak és az örökzöldek keveréke, egy kis vadonnal, ahol elveszhetsz.

7.Mi volt a legrosszabb sérülés, amit valaha elszenvedtél?
Átestem egy üveg ajtón még gyerekkoromban, és majdnem elvesztettem a lábam. Ez csak úgy lógott ott, és majd egy évig gyógyultam utána. De már jól vagyok, köszönöm. 

8. Hiszel benne, hogy nekünk embereknek szabad akaratunk van?
Igen, hiszek benne, ha hagyjuk boldogulni és fejlődni propaganda és előítéletek nélkül. A szabad akarat csak akkor virágozhat, ha körül vagyunk véve művészettel, irodalommal és zenével. Ellenőrzés és nyomás nélkül.

9. Jó ideje volt már, hogy te és én láttuk egymást. Azt hiszem a legutóbbi alkalom az Empire díjátadó volt néhány évvel ezelőtt - és hiányolom a társaságod. Nem tudnám, ha az életem múlna is rajta, ki fizeti a következő kört. Te igen? 
Azt hiszem, te. Valójában én sem emlékszem. Arra emlékszem, hogy megosztottam egy üveg wiskeyt veled, amit felvittél a színpadra, mikor megnyerted a jól megérdemelt díjadat. (A szép kritikád után Russel Croweról.) Szép este volt.




Orlando Bloom (Legolas)


Tőle kérdezett Sean Bean (Boromir)

1.  Te is úgy találod, hogy állandóan a Gyűrűk Ura tetoválás jelentését magyarázod?
Minden nap és éjszaka.

2.  Megvan még valamilyen dolog, ami "kicsorbult" a forgatáson?
ŐŐ, én nem "csorbítottam ki" semmit! Csak túl fiatal és ártatlan voltam ehhez. Igazából hazudok, lehet, hogy valahogy sikerült kivándorolnom egy tünde csattal.

3. Hol vagy otthon mostanában?

Amerika és az Egyesült Királyság között. Túl sokáig voltam az egyiken, és vágyom a másikra. Sanghait hívtam otthonomnak az elmúlt két hónapban. Itt filmezek most.


4. Mi a bűnös TV örömöd? 
Leginkább a Stranger Things - arra az Amerikára emlékeztet amit láttam és szerettem a TV-ben, mialatt felnőttem. Megvárom míg az egész évad kijön és akkor jön a tivornya. 

5. Mit gondolsz a leginkább lélekrombolónak?
Ez nagy kérdés. Arra kényszerítesz hogy gondolkodjak és érezzek, Sean? Nos, Albert Einstein, korunk nagy varázslója mondta: "az ostobaság, a félelem és a kapzsiság." Ez vesz minket körbe, ha körbenézel a hírekben. Az Amerikai elnökválasztási kampány egy klasszikus példa. Az ellenszerek a bátorság, a bölcsesség és az együttérzés - amik véletlenül a hobbitok legfőbb tulajdonságai. Az emberek nagy része sajnos tünde és ember, és keményen kell dolgoznunk, hogy kövessük a hobbitokat.

6. Legutoljára mikor a társaságodat élveztem egy kocsmában voltunk Észak Londonban egy forró nyári délutánon. Mi a legélénkebb emléked arról, hogy együtt lógunk?
Ah... nosztalgiázzunk. Emlékszel mikor te és én ráfutottunk két földcsuszamlásra? Lefelé vezettünk a Déli Sziget tetejéről az aljára. Mi mind tudtuk mennyire utálsz repülni, és ez volt a módja, hogy kerüljük a repülést. Az eső elkezdett esni mielőtt elindultunk és nem állt el 12 óráig. Manővereztünk a fa törmelékek körül és azt kívántam 'Bárcsak 4x4-es lenne ez a kocsi'. Aztán ráhajtottunk a földcsuszamlásra, ami elfoglalta az egész utat. Vissza kellett fordulnunk, hogy a benzinkúton meg elmondják azt, hogy a másik irányba egy még nagyobb földcsuszamlás van. A forgatási helyszínen kellett lennünk következő nap így kimentettek minket a szakadó esőből és üvöltő szélből. Összerakták a legrosszabb rémálmodat!Soha nem felejtem el azokat a fehér csülköket összekulcsolva a térdemmel, ahogy a helikopter felszállt.

7. Milyen mióta apa vagy?
Nem volt egyetlen pillanat sem, ami olyan mély hatást tett volna az életemre, mint amikor a fiamat tartottam, miután az anyja kiállta a 27 órás vajúdást. Minden embernek tanítani kéne ezt az anyák iránti tiszteletet világszerte.

8. A szívtipró, amilyen én magam vagyok, érdeklődik, van -e bármilyen tipped ami megállítja az öregedés jeleit? (Csak mint barátod kérdezem.)
Mivel te magad is szívtipró vagy, tudnod kell, hogy csak egy válasz van amit a barátaidnak mondhatsz: szerelem. Mikor a szíved elrabolják, ez fiatalon tart. Ezért hívjuk szívrablásnak - bah.

9. Mi a szenvedélyed, a színészetet kivéve?
Az élet művészetének mestere lenni, ami sosem leszek, úgyhogy a folyamatos tanulás mindig lefoglal!



 John-Rhys Davis (Gimli)


Tőle kérdez Orlando Bloom (Legolas)

1. Mi az utolsó fotó, amit a telefonoddal készítettél?
Csúfolódj csak te, bosszantó (nem hiszem, hogy ezt jelenti, de a másik nagyon szleng és csúnya) hegyes-fülű ördög. Ő tudja, kedves olvasók,  hogy még mindig azt a telefont használom, amit 1999-ben Új-Zélandon is,  egy Nokia 6310i-t, amelyiknek nincs kamerája! Alapvetően 11 van belőle, 6 működik még az idő óta. Három sávos, majdnem törhetetlen, és mindenhol működik a világon. Hátránya? Az akkumulátor. Az enyémet minden 9 nap kell töltenem.

2. Milyen tanácsot adnál egy színházi diáknak? 
Tanulja meg ezt. Ez összefoglal mindent,  egy sikeres szórakoztató karriert beleértve: A dráma törvényeit a dráma védnökei adják/ és  mi, akik ebből a kegyből élünk, örülnünk kell, hogy élünk. Gondolkodj erről minden nap a munkanapjaidon. Alkalmazd.

3. Mi volt a legboldogabb pillanatod? 
Úgy érted, attól eltekintve,  mikor a gyermekem tartottam a karjaimban ujjongva a lapok között, egy repülőn ülve az édes landolás felé? Nos, a veled való munka, drága barátom!

4. Megbántad, hogy nem készíttettél Szövetség tetoválást? Még mindig van idő! 
Láttam a tetoválásokat a katonai férfiak kezén és megértettem, hogy az a tisztelet és becsület jele. Láttam tetoválásokat nem túl vonzó embereken, és egy rosszul sikerült kísérletnek látom, hogy egy kis dekorációt szúrjanak a nem tetsző vászonra. Nem láttam még olyan tetoválást, ami szépséget adott volna egy személyhez. Számomra a tetoválás egy állomány azonosítás, és én nem vagyok állat az állományban. És nem azt mondom, hogy azt gondolnám a Szövetségből bárki is állományi állat! (Állat lehetséges!) Csak azt gondolom, hogy a fiatal emberek ünneplik így a saját jókedvüket ilyen állomány-vétel módon mielőtt elég bölcsek lesznek a jobbakhoz. Ha meg akarod mutatni, hogy bírod a fájdalmat, adj egy vesét, és ments meg egy életet!

5.Ki inspirál téged? 
Gyermekkorom olvasmányainak történelmi karakterei, mint Leonidas, Richard Grenville, Drake, az édesapám, Rhys egy fegyvertelen vidéki rendőr, akit egyszer láttam lebeszélni egy fegyveres férfit, hogy lelőjön egy ittas sofőrt, aki elgázolt és megölt egy gyereket. Apám egy walesi antialkoholista volt, aki utálta az ittas sofőröket, de kiállt a törvényért. 300 dühös, késsel fenyegető ember volt körülötte, és tudnia kellett milyen közel volt a halálhoz, de nyugodt és derűs maradt, és végigvitte a napot a hatóságig! Milyen ajándékot adott egy fiúnak! Fizikai és morális bátorságot mutatott egyszerre!
Thoreau megjegyezte: "A legtöbb ember csöndes kétségbeesésben éli az életét." A legtöbb nő is. Az acél-malmok Walesben, bányászok Nyugat Virginiában, farmerek Waikatoban, városiak egy olaj városban mint Bartlesville, ahol épp most forgatom a Starbrightot, és hallani fogod ugyan azokat az aggodalmakat, akik ugyan ezt a félelmet érzik. Azok akik így élnek és még mindig kedvesek és tisztességesek és tartózkodóak, és megtartják a szabályokat, azok inspirálnak engem. Mindennapi hősök körülöttünk.

6. Ha késlekedsz, mit csinálsz? 
Mi! Én késlekedem? Soha! Amit lehet, hogy mások látnak halogatásnak természetesen, mély gondolatok, az egyes kérdések előnyének és hátrányának kimerítő elemzése, és számtalan sokoldalú következmény, ami  eredménye lehet ezeknek a látszólag egyszerű kérdéseknek. Egy levél az IRS- től olyan kihívás mint egy sakkjátszma Korchnoi-val. Ez nem késlekedés - ez ENT- gondolkodás. Hadd legyen Szilszakáll a modelled ilyen tanácskozásoknál!

7. Milyen képességet szeretnél megtanulni? 
Tömörség. (Rövidség is lehet.)

8.Megosztanál egy emléket a gyerekkorodból Tanzániában? 
Láttam egy rabszolgahajót - dhow-  Dar-Es-Salaam kikötőjében 1955-ben. Szaud -Arábia  csak 10 évvel később törölte el a rabszolgaságot. Düh van bennem minden vallással szemben ami engedélyezi a rabszolgaságot. Ez utálatos, és még mindig terjed.

9. Ha bármilyen állat lehetnél, mi lenne az? 
Az afrikai gyerekkoromban a totemem egy elefánt volt. Most már úgy látom magam mint egy öreg ezüst hátú gorilla, szemmel tartva a lehetséges helyeket, ahol csapda lehet, míg a csapat legel. És túl sok hely van  ma egy csapdára. Több, mint fiatal koromban.
Örülök, hogy megtanultad, hogy nem borulsz fel a kenuval. Ahogy nézem a képeket, örülök, hogy nem lógok veled ezekben a napokban. Maradj irányban, Tünde barátom. Ölellek téged és a Tieidet, és mind a Kilencet, és a Nagyobb Szövetséget a fanokét és olvasókét.

Utóirat: Szia Anyu.

2017. március 22., szerda

Könyvajánló: Michael Ende: A ​sátánármányos-parázsvarázs-­pokolikőr-puncspancs-­lódítóbódítóka

"Elég veszedelmesek mindketten külön-külön is, de ha pénzboszorkák szövetkeznek laborvarázslókkal, akkor jójcakát, akkor aztán örökre befellegzett a világnak."



2017. március 16., csütörtök

Könyvajánló: Michelle Hodkin: Mara Dyer változása 2.

Félelem és reszketés. Sötét titkok, rémálmok, amik életre kelnek, új kihívások és megfejteni valók.



2017. március 13., hétfő

Könyvajánló: Sarah J. Maas: Árnyak királynője (Üvegtrón 4.)

Aelin történetének újabb fejezete, főleg bosszúról, a Résvár falai alatt húzódó sötét árnyak között, ami egy nagy epikus csatába torkollik.



2017. február 28., kedd

Kategóriák

2017-től szeretném egy kicsit ezzel is könnyebbé tenni az általam olvasott könyvek kereshetőségét. 
Tehát innentől a könyvek kapnak egy kategóriát, az alapján nekem mennyire tetszett, ajánlanám, vagy abszolút nem az olvasott könyveket. És mivel főként, olyanról írok, ami valamilyen szinten tetszett és érdekelt, így alakulnak a kategóriák. Rájuk kattintva elérhetőek a konkrét könyvek.

Rendhagyó -
ez a legjobb, valami pluszt ad 💖

Újraolvasós - tetszett, és valószínűleg fogom még olvasni 👈
Nem bántam meg - nem volt annyira egyedi, de jól szórakoztam 💃
Egyszer elment - végigküzdöttem, de nem tetszett 💤
Ne menj a közelébe -  borzalom, nem bírtam befejezni 💣

Könyvajánló: Rachel Cohn, David Levithan: Dash és Lily kihívások könyve 1.

Két fiatal, akiket egy piros könyv köt össze. Lily kihívásnak szánja, Dash pedig belemegy a játékba. De lehet -e egy játékból igazi szerelem?



2017. február 19., vasárnap

Könyvajánló: Csendes Nóra: Zápor utca

Két történet két teljesen más korban. Bár Bogit 50 év választja el a másik mesélőtől, érdekes megfigyelni mennyi hasonlóság van kettejük történetében, és a kor mennyi mindent másként rendezett. Van e olyan döntés, ami visszavonhatatlanul megváltoztathatja az életünket? 


2017. február 18., szombat

A Gyűrű Szövetségének tagjai egymást interjúztatták (2. rész)

Ez a cikk az Empireonline.com-on jelent meg, a Gyűrű Szövetségének 15. évfordulójára. A 9 színész 9 kérdést tett fel egymásnak, a válaszok pedig nagyon nosztalgikusak, néhol kacagtatóak, néhol újdonságokat tudunk meg, vagy kiderül, kivel mi történt ez idő alatt. Lefordítom, nagyjából (bár igyekszem szó szerint), hogy angolul nem tudók is élvezhessék. Most Trufa, Pippin és Aragorn válaszai jönnek.




2017. február 11., szombat

A Gyűrű Szövetségének tagjai egymást interjúztatták (1. rész)

Ez a cikk az Empireonline.com-on jelent meg, a Gyűrű Szövetségének 15. évfordulójára. A 9 színész 9 kérdést tett fel egymásnak, a válaszok pedig nagyon nosztalgikusak, néhol kacagtatóak, néhol újdonságokat tudunk meg, vagy kiderül, kivel mi történt ez idő alatt. Lefordítom, nagyjából (bár igyekszem szó szerint), hogy angolul nem tudók is élvezhessék. Az első részben Frodó, Gandalf és Samu kérdései és válaszai jönnek.

2017. február 10., péntek

2017. január 30., hétfő

Könyvajánló: Naomi Novik: Rengeteg

Agnyeska szereti csendes faluját a völgyben, az erdőket és a csillogó folyót. Népét egy szigorú varázsló oltalmazza a Rengeteg hatalmától, a Sárkányként ismert mágus azonban szörnyű árat követel a segítségéért: tízévente egy hajadont.
Amikor azonban a Sárkány eljön, nem Kasja lesz az, akit elragad.


2017. január 25., szerda

The Case of Beasts - Legendás állatok - angol filmköny + képek

Úgy esett, hogy novemberben akciósan lehetett rendelni a Bookdepositoryról, ingyen szállítottak Magyarországra, és én megláttam ezt a csodás filmkönyvet. Frissen az élmény után meg is rendeltem, hódolva a könyvfan mániámnak és hát ez a csoda érkezett, mindenféle extrával.

(A képek minőségéért elnézést, mobillal készültek, de az élmény talán látszik rajtuk.) 

 Mágneskapcsos a bőrönd borító, az arany betűk dombornyomottak, és műbőr hatása van a egy kis fényes kartonnal az elejének.

2017. január 13., péntek

Könyvajánló: On Sai: Esővágy


Ebben az évben kicsit más formával kísérletezem, most debütál, majd kiderül, mennyire tetszik ez nektek is. A fülszöveg és az adatok a poszt végén kapnak helyet, ott majd mindig megtaláljátok, ha átolvastátok a beszámolókat, képeket, idézeteket.

Innentől tervezek egyfajta értékelést, részletek lent, és hamarosan külön menüpontban is.