Minden úgy kezdődött, hogy jegyet vettünk augusztus 25.-ére, kb. márciusban a SZIN-re, mert nagy ÁKOS fan lévén ez az egy nap biztos volt, tűzön vízen át. Aztán rájöttünk, hogy végül is majdnem hetijegyet is vehettünk volna, jobban megérte, itthon alhattunk, de minden este kimehettünk volna párommal a koncertekre... Mindegy, annál maradandóbb lett az élmény.
A SZIN (Szegedi Ifjúsági Napok) mindig a nyár utolsó hetére esik, általában a nagy zenei fesztiválok közül ez a záró akkord. Ezen a héten hétfőn még dolgoznom kellett, de fejben gondolatban már ott jártam a feszten. Kiválasztottam a ruhát, bújtuk a programfüzetet, mikor hova, merre, hogy.
Kivettem a szabit keddre, majd jól kialudtuk magunkat, beebédeltünk, és kisétáltunk, olyan kettő magasságában a partfürdőre, át a hídon. Kellemes 35 fok volt napon, de mivel mi nem akartunk már hazajönni, hosszú gatyában mentünk, szenvedve a meleggel.
Nem írnám nem pontról pontra mik történtek, imádjuk mindig a SZIN-t, kicsit ugranék és inkább behoznám a Bábel párhuzamot. Régóta szemezek már ezzel a kötettel, pontosan mióta szilveszter környékén elolvastam az Akkor szakítsunk-at. Most pedig mivel a kötet a fesztiválról szól, nem is találhattam volna jobb időpontot. Szerdán mikor délelőtt feltápászkodtunk, iszonyúan hiányzott az élmény, a hangulat, és abban a reményben olvastam bele a könyvbe, hogy egy kicsit tovább élhetem az enyémet általa.
A könyvről:
Kiadója: Ciceró
Magyar kiadás: 2013.
Oldalszám: 526. old.
Magyar kiadás: 2013.
Oldalszám: 526. old.
Szerző: Leiner Laura
Fülszöveg:
Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel, aki a zárónapi koncerten lép fel. Na, de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül…
Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.
Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.
Amit a könyvről tudni kell:
- Laura mindig írtó fura/hülye neveket ad a szereplőknek.
- Van közte végtelenül buta.
- Egy mókamester.
- Egy szerencsétlen, aki a végére megtalálja a szerelmet.
- És rengeteg jó humorú vicces párbeszéd, jó beszólások, mai dolgok (Twitter, sms kép, ezek nagyon tetszettek.)
- És istenien visszaadja a fesztiválhangulatot!!!
Ahogy szerdán este, délután elkezdtem a könyvet, együtt éltem velük végig a pillanatokat, izgultunk, készültünk, elmentünk. Aztán örültünk a feltűzött (bár anyag alapú, kék karszalagunknak), de bent rájöttünk, hogy minden igaz, amit a hetijegyesekéről beszéltek. A VIP ezüst, a sima bérlet arany, bronz volt, és mi napijegyesek gyorsan feltűntünk délután a tömegben a kis kék napijegyes karszalagunkkal.
Az elején belépve és végigmustrálva a kajakínálatot, szomorú voltam, mert nem lett meg a nagy színes SZIN felirat, pedig ott akartunk képet csinálni, helyette maradt a fehér Szeged, de az most annyira nem volt népszerű.
Aztán egy bazi nagy ponyvasátorban megtaláltunk, hogy turizni is lehet (az Angex kiköltözött), így ott is eltöltöttünk némi időt, míg végül 3 pólóval lettem gazdagabb. Máskor hetekig nem találok ennyi jót, most sok mindent hoztak, direkt ide fesztiválpóló gyanánt, de tényleg jó volt a felhozatal.
Aztán megcéloztuk a Civil Falut, ami egy nagyon jó kezdeményezés a SZIN-en, civil szervezetek vonulnak ki, kicsit, hogy oktassák, neveljék, szórakoztassák a bulizókat. Mikor tesómékkal voltunk kint két éve, akkor is itt kezdtünk és nem bántuk meg. Kb. 50 nagy sátor volt, ilyen témakörökben, mint egészség, oktatás, társadalmi befogadás, zöld dűlő, tevékeny rét, és még kis útlevelet is kaptunk, amibe gyűjthettük a pecséteket, persze, mivel mi nem voltunk hetijegyesek, és pár helyen le is ragadtunk délután, csak hat pecsétünk lett (pedig nyolccal már esély lett volna nyereménycsomag nyerésére.)
Amit viszont nagyon szeretek a faluban, hogy rengeteg élménnyel gazdagodunk. Voltunk az LMBT sátornál, a lisztérzékenyeknél, (ahol még kedves ismerőssel is találkoztunk), beszélgettünk a roma katolikus kollégium képviselőivel, akitől a csodás nap hennát kaptam a kezemre, majd az Erasmusos sátornál készítettünk kitűzőt is, gazdagabbak lettünk egy felakasztható műanyag kulaccsal, könyvjelzőkkel, és sok prospektussal. Imádom az ilyen begyűjthető fesztiválcuccokat, a régi frizbi és esőkabát még mindig megvan az előzőről, és csak kirakóztunk, meg kérdőíveket töltöttünk ki értük. Csupa móka és kacagás. 
Engem mindig ámulatba ejt a sok fura szerzet, de itt ez nem zavar senkit. Az idő lassabban telik, az emberek jönnek mennek, és egyszer csak azt nézed, hogy egy lila hajú pár megy el melletted, vagy egy lány hátán egy birkás hátizsák lóg. De itt ez sem baj.
Itt már olyan délután 6 körül járhatott és rájöttünk, hogy a bő ebéd nem tart ki estig, kerestünk egy gyrosost, és vettünk pitás gyrost, azt remélve, hogy az majd kitart reggelig.
Mire kivártuk és megettük, már félig tartott a Kowalsky meg a Vega koncert, így még fotózkodtunk, nézelődtünk, vártuk, hogy vége legyen. Azt hiszem ez nem marad maradandó élmény. Aztán elfáradva, míg vártuk, hogy áthangszereljenek, lerogytunk a fűbe, és figyeltünk, beszélgettünk, meg a nagyon lassan gyülekező tömegben néztük a bohókás fesztiválarcokat.
Besötétedett és 21:00 előtt pánikszerűen megindult a tömeg. Eddigre mi is bővültünk ismerőssel, és bár a fiúk be akartak menni előre középre a tömegbe ugrálni, én a magam 153 centijével nem vagyok az az erőszakos, ugrálós fajta (mint mondjuk Zsófi/Chili- aki a könyvben iszonyatos Red Hot Chili Peppers fan és semmi nem tartja vissza a dolgoktól, általában a kordon sem), így diszkréten megálltunk a színpad jobb szélén és a fejek fölött átnézve, kényelmesen nézhettem és táncikálhattam az ÁKOS nótákra.
Bár én nem vagyok olyan nagy fan, mint a könyvben Zsófi, de nagyon szeretem Ákost évek óta, és most az Igazán turné keretén olyan számokat hozott áthangszerelve, amit a mellettünk táncoló 30-asok, 40-esek is élveztek. A dalok a teljesség igénye nélkül:
Újrakezdhetnénk, Induljon a banzáj, Alig hitted, Monumentum, Ébredj mellettem, Indiántánc, Előkelő idegen, Calypso (az új kedvenc), Láss bennem mást, Keresem az utam, Hello, Jóslat, Érintő, Nézz rám, Ilyenek voltunk, 1984, Utolsó hangos dal, Igazán, Csak a dal, Ölelj meg újra.
Volt lézer, füst, a végén meg már tomboltunk, ugráltunk, és nem érdekelt, ki látja, hogy kb. úgy táncolok, mint anyukám, de ilyenkor ki kell használni az alkalmat, hogy a sötétben mindenki a koncertet nézi :-D Mindenképpen nagyon messze voltunk a színpadtól, mert vagy 4 méteres fotós árok volt a színpad előtt, még Ákos is megjegyezte, hogy ekkorát még nem látott. :-D Bár rendes ráadás volt, (azt hiszem 4-5 szám) két óra után így is vége lett a koncertnek, mi pedig beállva az áradatba, kicsit sodródtunk, de még nem volt kedvünk hazamenni.
A Kaukázus épp a ráadást játszotta a nagy sátorban, utána pedig kerültünk egy nagy kört, belehallgattunk kicsit mindenbe, ahol zene szólt, és vártuk, hogy teljen az idő, mert még Odett koncertjébe is be akartunk nézni. Lerogytunk az OTP kényelmes nyugágyainál, és nem sok híjja volt, hogy mi is ott aludjunk el a fesztiválon, közben meg nagy szemekkel néztem a magasból ugráló embereket és a tőlünk jobbra levő éjszakai vursli hangulatot.
Elkezdődött Odett, de azt hiszem a második szám után állapítottuk meg, hogy ez nem nekünk való, benéztünk a silence medencébe (írtó mulis, hogy semmit nem hallasz, az emberek mégis villogó fülhallgatóval a fejükön táncolnak a saját zenéjükre együtt!?), majd olyan fél 2 magasságában elindultunk a kapuk felé. Szomorúan én is visszanéztem párszor, mint Zsófi, és konstatáltam, hogy bármennyire is lassan telik az idő, vagy másként, a jó dolgoknak mindig nagyon hamar végük van.
Másnap tehát az élmény hiánya miatt nekiestem a könyvnek. Zsófi Red Hot Chili blogot vezet, ezért a fejezetek felosztása, nap, óra, és az események rövid összefoglalójával kezdődik. A szereplők néha kifejezetten idegesítőek, (Hippo, Boldi) és a könyv alapján nem bántam, hogy mi nem sátrazzuk végig az 5-6 napot, azt hiszem én nagyon nehezen tolerálnám a sátor összedőléseket, taposásokat, a fesztiváli fürdést. Sokat voltam nyári táborban, akkor elég volt annyi közösségi élmény, ezt a részt azt hiszem nem fogom visszasírni, de a könyv alapján kifejezetten van hangulata egy ilyen ébredésnek a sátorban alvás után.
Sokat csetlenek, botlanak, de a legjobb, legérdekesebb szereplő nekem most kivételesen az egyik mellékszereplő, Kolos. Őt érzem a legnormálisabbnak, és korban közelebb állónak, az ő reakciót többnyire értettem is. A többiekét meg nem volt nehéz levenni már a könyv közepén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése