Könyvélmény: John Green: Alaska nyomában

A könyv adatai: 

Kiadója: Gabo
Magyar kiadás: 2014.
Oldalszám: 296.  old. 
Fordította: Szabados Tamás

Eredeti címe: Looking for Alaska

Fülszöveg: 

Első pia
Első balhé
Első csaj
Utolsó szavak

A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, mert abban bízik, ettől talán megváltozik addigi unalmas élete. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz.
Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja.

John Green Alabamában járt bentlakásos iskolába, amely nem sokban különbözött az Alaska nyomában Culver Creekjétől. Az Alaska nyomában az első regénye.

Gondolataim a könyvről: 

Nem véletlen lett a bejegyzés címe könyvélmény és nem könyvajánló. Nem tudom, biztos bennem van a hiba, hogy vagy rossz sorrendben találnak meg John Green könyvei, vagy nem jó pillanatban, de úgy érzem, egy lejtőn vagyok és most csak lefelé repülök a Green könyvek között. 

Mivel a TFIOS-sel kezdtem, az elég magasra tette a mércét, nem hiába abból készült először film. Aztán jött a Papírvárosok, ami tetszett, viszont már nem adta meg azt a felemelő élményt, azt a varázst, pillanatot, ami az elsőben megvolt. Mivel hamarosan nekilátnak az Alaska nyomában-ból is filmet készíteni (ha egy biznisz beindul...) így úgy döntöttem, ha már benn van a könyvtárban, beiktatom gyorsan a nyári olvasmányok közé. 

A fülszöveg elmondja, hogy ez Green első könyve, és sajnos ez a stílusán is meglátszik. Lehet, hogy a saját élményeiből merít (sőt biztos), elhiszem, hogy voltak gonosz felügyelők, titokban iszogatás, cigizés, és kalandok, meg nagy balhék, de amit én most éreztem, hogy ezzel nagyon nem tudok azonosulni. 

Sem gimiben, sem az egyetem alatt nem voltam kollégista (direkt, és a mai napig nem bánom, mert isteni jó albijaink voltak a barátnőimmel), de így ez a világ teljesen kimaradt, e mellett soha nem voltam a nagy bulis, kalandozós, hámból kirúgós típus, ahogy most sem vagyok már, és egyszerűen azt hiszem e miatt nem tudtam egyáltalán azonosulni a szereplőkkel. 

A karakterek: 

Miles "ártatlan" 16 éves, aki arról híres, hogy megtanulja a híres emberek utolsó mondatait, és ezzel körülbelül ki is merítettük a karakter pozitív tulajdonságait. Amint bekerül a suliba, "megrontja" az Ezredes=Chip, és szinte mindenbe bevonják, ő meg engedelmeskedik mindenféle önakarat nélkül. 

Chip csak el akar menni otthonról és a Culver az egyetlen hely, ahol az tehet/az lehet ami akar lenni, és kiélheti a gonoszkodásait. 

Alaska, meg Alaska. Zárkózott könyvmoly, akinek százszámra van tele a szobája könyvekkel, amit el akar olvasni haláláig. És azért dohányzik, hogy meghaljon, mert szerinte az élet csak szenvedés. Az olvasás közben, főleg mivel friss az élmény emlékeztetett Margóra egy kicsit. Magának való, különc, aki minden buliban, bunyóban benne van, és nem fél keresni az élet nagy kérdéseit. 

Lara kedves mellékszereplő, sajnálom, hogy semmi értelmes nem alakult ki köztük, mert Alaskát nem tudta leelőzni, de mindenképpen pozitív karakter lenne. 

Végül Takumi, akit én azt hiszem a legjobban bírtam a könyvben. Mostanában ez egy furcsa érdekes kialakult kép, hogy a érdekes/vicces/furcsa mellékszereplőket kedvelem.

És hogy ebben találtam -e valami magvas gondolatot? 
Green könyveire mindig jellemző, hogy próbál valamire rávilágítani ebben a korban. Miles a Nagy Talán-t keresi, és azt hiszi, majd itt az iskolában választ kap a kérdéseire.
Ebben az esetben egy értelmes "metaforát" találtam, ami Alaskához és a labirintushoz kötődik, és ez a lényege Alaska számára:

Amikor először beszélnek róla:
"Egész életedet labirintusba zárva töltöd, azon töprengsz, hogyan szabadulsz ki egy nap, és milyen nagyszerű érzés lesz. Elképzeled a jövődet, de soha nem valósítod meg. Csak arra használod a jövőt, hogy segítségével elmenekülhess a jelenből."

És amikor Alaska elmondja mit gondol: 
"– Nem élet vagy halál a labirintus. 
– Jó. Akkor micsoda? 
– Szenvedés – mondta. – Rosszat tenni, és hagyni, hogy rossz dolgok történjenek veled."

És nekem valahol itt lett nagyon elegem a könyvből. Mert a TFIOS is negatív, depresszív a maga módján, de annak a kicsengése pozitív, a mondanivalója értékes, és mindezt a keserűséget humorral fűszerezi meg. De az Alaska nyomában nem találtam humort, nem nevettem fel, és abszolút lehangoló és negatív a vége. 

Pár szóban a borítókról: 

Mikor megnéztem külföldön milyen borítókkal jelent meg a könyv, rájöttem, hogy az hűen tükrözik a hangulatomat, és a könyvet is. Viszont végtelenül egyszerűek, semmi jellegzetes nincs rajtuk. 

Ehhez képest a magyar kiadások (a Gabo kiadó gondozásában) valami csodák. Élénkek, színesek, jó és egyedi vidám a betűtípus, és mindnek van valami kis rajz, ikon, ami viszont kifejezi a lényeget. A mellett, hogy a színűk szörnyen rikító, jól néznek ki egymás mellett, és a figyelemfelhívó jelleg is megvan. 

 Most már csak a Katherine a köbön maradt, majd meglátom, annak mikor állok neki, de most lehet, hogy egy darabig pihentetem John Green-t. Nem tudom. Hagynom kell, hogy ez leülepedjen.

Csak a nagyon fanoknak, és a középiskolában nagyon bulizóknak ajánlom, vagy ha nem féltek egy kis depresszív tinihangulattól!